A World Economic Forum turizmus-témájú tanulmányáról már volt szó - korábbi posztomban az egyes nemzetek vendégszeretetéről írtam. Ugyanebből a tanulmányból az is kiderül, hogy a vizsgált 140 ország közül Panama versenyképességi indexe javult a legjobban. 2011 óta közel 19 helyet javított, az 56-ról a 37-re ugrott.
Panama igen gazdag természeti szépségekben, de a fejlődésnek nem (csak) ez az oka. Az ország idegenforgalmi infrastruktúrája sokat fejlődött az utóbb időkben. Sokat javult a közlekedés, új szállodák épültek, ennek eredményeképpen pedig az utóbbi 10 évben megháromszorozódott a Panamába látogató turisták száma.
Panama Közép-Amerika legdélibb ország. A Karib-tenger és a Csendes-óceán között fekvő keskeny ország stratégiai helyet foglal el a világ hajóforgalmában. A két óceánt összekötő 77 km hosszú Panama-csatorna építése 1881-1914 között tartott, a világ egyik legnagyobb mérnöki csodájaként tartják számon. Ám ennek a kis országban a csatornán kívül is bőven találni élményt, látnivalót - lássuk a kihagyhatatlanokat!
1, Panama-csatorna - azt írtam fentebb, hogy nem csak ezért érdemes ideutazni, de ha itt vagyunk az ország No. 1. látványosságát nem szabad kihagyni. A csatornán lehet hajózni (végig vagy részben), átkelni felette az Americas-hídon, mely összeköti azt, amit a Panama-csatorna szétválaszt: Észak-, Közép- és Dél-Amerikát. A csatorna része a 425 négyzetkilométernyi alapterületű mesterséges tó, a Gatun-tó. Ez a "Panama-csatorna váróterme", egyben kapocs régi és új között - a tavat a Chagres folyó felduzzasztásával nyerték. Ennek a folyónak a partja, környéke ma is olyan, mint több száz évvel ezelőtt. A tó rezervátum, gazdag növény- és állatvilága az oszág egyik legnépszerűbb ökoturisztikai célpontjává teszi. Sok hajóstársaság kínál hosszabb körutakat, melyek a karibi szigetvilágból indulva a Panama-csatornán áthajózva a másik óceán partján fejeződnek be!
2, Panama City - a repülővel érkező turista első állomása a modern Panama City, melynek felhőkarcolóit, köztük a 210 méter magas Aqualina tornyot az Amador Causeway-ról érdemes megcsodálni. Ha elteltünk a nyüzsgő, zajos modern városrésszel, akkor látogassunk el az óvárosba, a Casco Viejo-ba. Ez a rész a 17. századi gyarmati időkbe visz vissza minket, ahol a macskaköves utcákon paloták, templomok között ismerhetjük meg a spanyol birodalom fénykorának hangulatát.
3, Panama hegyei, a Baru vulkán és a Boquete városa szintén a kihagyhatalan látnivalókhoz tartozik. Lehet itt túrázni, kajakozni hegyi folyókon, kávéültetvényeket bejárni, egzotikus élővilágot megismerni, canopy-túrázni, melegvízű forrásokban pihenni - a lehetőségek végtelenek, a látvány és az élmény feledhetetlen.
4, Coiba Nemzeti Park - Panama igen gazdag természeti szépségekben - a Coiba Nemzeti Park a Csendes-óceánban található. A parkban összesen 39 sziget van, köztük a térség legnagyobb szigete, a névadó Coiba. Az óceán ezen a részen elképesztően gazdag élővilággal rendelkezik. A Csendes-óceán egyik legjobb snorkel-helyszínén több mint 800 különböző tengeri élőlény figyelhető meg, de a tenger felett ugyanolyan izgalmas és egyedi: a sziget esőerdeit nem véletlenül nevezik édenkertnek.
5, Darién Nemzeti Park - ez volt az ország első gyarmatosított területe, s mégis ez az egyik legvadabb része Panamának. Győzött a természet: a hatalmas nemzeti park ma is úgy néz, ki mint sokmillió évvel ezelőtt. A Darién őslakos indiánja a legkevésbe sem civilizálódtak, a gyönyörű esőerdő pedig kiváló helyszín madárlesre. Vigyázat! A kolumbiai határ közelében veszélyeket rejt, ide érdemes szervezetten, csoporttal érkezni.
6, San Blas - a Panama keleti partjainál található szigetcsoportot legjobb vitorlással bejárni. Nincs mobiltelefon, tv, e-mail, ötcsillagos szálloda és all inclusive ellátás - csak az azúrkék Karib-tenger, pálmafák, fehér homok - mindez összesen 400 szigeten. Érdemes egy napra ellátogatnia az itt élő őslakosokhoz a kunákhoz, akik máig őrzik ősi hagyományaikat.
7, Bocas del Toro szigetvilága az ország egyik legkedveltebb nyaralóhelye. Sekély, meleg vizei, színes halakban gazdag korallzátonyai búvárkodásra kiválóak, kezdőknek is ideális. 6 sűrű esőerdővel borított szigetén megtapasztalható az igazi karibi hangulat! A szárazföldi részen található a La Amistad Nemzeti Park (egyik fele Costa Ricában) ahol egzotikus esőerdő, fenyőerdő, gleccsertavak között, két óceán és két Amerika határán igazán izgalmas és változatos flóra és fauna várja a természetbúvárokat.
8, Pearl-szigetek - az ország koronaékszere. 100 sziget, köztük több apró és lakatlan. Valódi trópusi paradicsom, mely nevét a gyöngyhalászat miatt érdemelte ki. Ma inkább a csodás tengerpart, a búvárkodási lehetőségek vonzzák ide az utazókat.
9, San Lorenzo-erőd: a 16. századi spanyol erőd a Chagres-folyó torkolatánál található. Az erőd valaha Colon kikötővárost védte, a spanyolok jelentős aranykészletet őriztek itt. Az erőd ma a Világörökség része, és az azt körülölelő esőerdő és az itt húzódó tengerpart is jelentős idegenforgalmi vonzerővel bír.
10, Mit lehet még csinálni? Sokmindent. Élvezni a panamai kultúrát: az ételeket, a fesztiválokat, elmerülni a panamai emberek között, piacokra menni és felfedezni a tengerpart elhagyatott szakaszait.
Kedvet kaptál? Bővebb információ itt található >>>
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.