Kitalált személyek, valódi szobrok

Futás közben tudok legjobban gondolkodni, és legutóbb (honnan jöhetett az ötlet???) olyan szobrokat próbáltam fejben összegyűjteni, melyeket kitalált emberekről mintáztak. Kihagytam a Disneyworldben és hasonlókban sorakozó példányokat, a lentiek maradtak. Sok fotó, kevés szöveg jön!

"Lakhelyétől" nem messze, a londoni Baker Street sarkán áll a mesterdetektív Sherlock Holmes egyik szobra. Látható még Edinburghban (itt született az a figura kitalálja, az író Sir Arthur Conan Doyle), és a svájci Meiringenben is (rajongók már biztosan tudják, igen, a detektív vesztét okozó Reichenbach-vízesés közelében - erről már itt olvashattatok). Ezen a képen éppen Watsonnal beszélget egy moszkvai alkotáson.

Londonban, a Hyde Parkban kezdte pályafutását a Büszkeség és balítélet regényhősének szobra: Mr Darcy tavaly júliusban még a Hyde Parkban fürdött, azóta megtalálta helyét chesire-i Lyme Parkban, a könyv alapján készített tv-sorozat forgatási helyszínén.

Maradva az országban, Nottinghamben található a híres íjász, rabló, zsivány (kinek mi tetszik) Robin Hood szobra. Robin Hood az angol mondavilág része - egyes történetei mögött van történelmi igazság, de nehezen kibogazható, hogy pontosan mi, mikor és hol történhetett. Én úgy gondoltam, befér ide!

Andersen meséjéből ismerjük a Kis Hableány történetét - szobra Koppenhága egyik legismertebb látványossága, a város jelképe.

Supermannek az Egyesült Államokban, Illinois állam Metropolis nevű városában állítottak szobrot. 1972-ben emelték, de mivel sokan kipróbálták, hogy az üvegszálból készült alkotás golyóálló-e (nem volt az), 1993-ban bronzból is megmintázták.

A Sylvester Stallone által alakított bokszolónak, Rocky Balboának két szobra is van. Az egyik, a filmben is használt kellék, Philadelphiában látható (képünkön), a másik a szerbiai Žitište (Bégaszentgyörgy) városban áll.

Nem kell Csodaországig menni Alice szobráért: a New York-i Central Park északkeleti részén, a 74. utcánál ücsörög egy hatalmas gombán.

A piros cipellős Dorothy Chicagóban, az Oz Parkban játszik Totóval.

Még mindig USA: a Myrtle Beach-i Brookgreen Gardensben találkozthatunk Maugli szobrával - épp egy párducot ölelget.

A szélmalmokkal harcoló Don Quijote sok országban, városban is megihlette a szobrászokat. Nem csak a fentebb említett Brookgreen Gardensben, hanem a kubai tengerparti nyaralóhelyen, Varaderóban, a bulgáriai Grabrovóban, Mar de Platában (Argentína), Kobéban, Buenos Airesben, Brüsszelben, Spanyolországon belül pedig Madridban, Valdepeñasban, Alcazar de San Juanban, Sevillában, Marbellában valamint az afrikai spanyol exklávéban, Melillában is látható egy-egy őt ábrázoló alkotás. És még biztosan sokat kihagytam, képet viszont csak egyről teszek ide, és ez legyen a tandili szobor (Argentína) - nekem ez tetszett a legjobban:

Lolka és Bolka, a két rosszcsont kisfiú kalandjait gyerekként sokszor néztem! Szobruk a dél-lengyelországi Bielsko-Bialában található - itt készült ugyanis a rajzfilm.

És hogy Magyarország se maradjon ki - Kisújszálláson, Csukás István szülőhelyén állították fel Bagaméri, a fagylaltárus szobrát.

Miket hagytam ki? Várom a további hasonló szobrokat a kommentekben!

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr955749567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hh_red 2014.01.23. 13:07:19

Svejk-szobor az Október 6. utca sarkán a Bazilikánál, és a készülő Columbo-szobor a Falk Miksa-Jászai sarkán!

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.23. 20:05:40

@hh_red: @Cat_the_cat: na szép, hogy pont a fővárosiakat hagytam ki :\

Vkki 2014.01.24. 14:55:14

Bagaméri kakukktojás: "Bagaméri Mihály akkoriban árulta a fagylaltot a múlt század közepén Kisújszálláson, amikor a helyi születésű Csukás István gyermekéveit töltötte a településen."

Bobby Newmark 2014.01.24. 15:02:12

Van pár millió szobor erről a kitalált személyről is:

"http://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&cad=rja&docid=afkOKS8ndg8_-M&tbnid=R2SvUyYAhBJLJM:&ved=0CAUQjRw&url=http%3A%2F%2Fwww.turnbacktogod.com%2Fstatue-of-jesus-christ-in-rio-de-janeiro-brazil%2F&ei=BHLiUonzKcPLtQbl74CIDA&bvm=bv.59930103,d.Yms&psig=AFQjCNH3nzqcvGdYkBx5JtVHHYYwdes2BA&ust=1390658412746024"

2014.01.24. 15:46:15

nem szobor, de emléktábla a sátoraljaújhelyi vasútállomáson, miszerint a front felé megállt ott Svejk a derék katona :)

Mamagaio 2014.01.24. 16:27:39

Lugosi Béla mellszobra a Városligetben félig talán ideillő, mivel a megformálásban egyértelmű a Drakula karakter megjelenítése. www.kozterkep.hu/~/1500/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2014.01.24. 16:53:44

"Miket hagytam ki? Várom a további hasonló szobrokat a kommentekben!"

- Kimaradt a sok-sok ZombiJézuska szobor.

miller draft 2014.01.24. 17:39:19

A Brémai muzsikosok szobra Brémában (abban a városban ahova a mese szerint soha nem jutottak el)

miller draft 2014.01.24. 17:45:23

@miller draft: Ja és Németországban van szobra a hamelni patkányfogónak is (ez szintén egy híres német népmese)

Guzzista 2014.01.24. 18:15:56

Molly Malone szobra, Dublinban a Grafton Street-en. Kitalált kagylóárus alak, egy ír dalban állítottak örök emléket neki.

bloggerman77 2014.01.24. 19:21:25

Az a Reisenbach-vízesés Reichenbach a valóságban...

Nagydé 2014.01.24. 20:56:40

Heló! Szerintem a szombathelyi Bloom-ház szobra is idetartozik, ami James Yoyce Ulysses- ének főszereplőjét önti fémbe.

szombathely.varosom.hu/latnivalok/muemlekek/Bloom-haz.html

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.25. 15:49:41

@bloggerman77: jogos, javítottam!

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.25. 15:51:06

@Vkki: igaz, hasonló, mint Robin Hood :)

Zöldegér 2014.01.27. 13:17:37

Először is, nem Anderson, hanem Andersen a Kis hableány írója.
Ami kimaradt sztem: Paddington maci szobra a londoni Paddington pályaudvaron, és ugyan nem szobor, de a Harry Potterből a 9 és 3/4. vágány a Victorián.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.27. 21:51:21

@Zöldegér: Köszönöm, javítottam az elütést! és köszi az újakat is!

SzerzoiJogvedettTartalom · sherlock.blog.hu 2021.09.28. 05:07:23

Sherlock Holmesról több szobor létezik, a londoni és a svájci nagyon híresek.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club - sherlock.blog.hu

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása