Tavaly kaptam néhány megjegyzést a "turizmus trendjei" címért - íme 2012-re sikerült (nagyjából) mellőznöm az idegen szavakat. A téma azért marad, ha ezúttal nem is olyan bő lére eresztve, mint legutóbb.
Mire számíthatunk tehát az utazások terén 2012-ben?
Talán nem meglepő, ha azt mondom: a repülőjegyárak emelkedni fognak - a válság ugyan még tart, de a repülés iránti igény már növekvőben van. A repülőjegyárakat az üzemanyag igen magas (és folyamatosan emelkedő) világpiaci ára is növeli. Minden fogyasztóvédelmi törekvés ellenére, az extra díjak megmaradnak: érdemes lesz alaposan tájékozódni a jegy megvétele előtt, különben fizetéskor éri meglepetés az utazót.
A járatok/férőhelyek száma csökkenőben van - a párhuzamos járatok (ahol ugyanazon az útvonalon több légitársaság is üzemeltet járatot) egy része meg fog szűnni. Mivel a felmérések szerint idén többen terveznek repülőutat, mint 2011-ben, így a járatok még zsúfoltabbak lehetnek. Senki ne számítson üres ülésekre!
A járattervezésekor és -indításkor előtérbe kerülnek a kisebb városok, kisebb forgalmű repülőterek, az ilyen légikikötőkbe újabb gépek indulhatnak.
A technika terén egyértelmű a fejlődés iránya: a mobiltechnológiák előretörése folytatódik, az okostelefonok használata válik megszokottá minden téren (jegyfoglalás, tájékozódás, becsekkolás). A tervezésben továbbra is jelentős szerepet játszik majd a Facebook, "barátaink utazásai", ajánlásai. A tervezés és a szervezés most már kizárólag az interneten zajlik. Érdekes újítás a KLM "meet & seat" szolgáltatása - az utasoknak lehetőségük lesz a többi utas közül "útitársat" választani. Persze nem az egész nyaralásra, csak a repülőútra - a LinkedIn vagy Facebook profil alapján mindenki eldöntheti, hogy ki mellett szeretne ülni a repülés órái alatt.
A 2012-es évben valószínűleg néhány jelentős légitársaság csődje is bekövetkezik. Jelenleg pár amerikai légitársaságot fenyeget ez a veszély, de ez - a kialakult globális szövetségek miatt - az európai partnerek működésére is kihathat.
Az úti célok terén általánosan igaz, hogy erősödik az árverseny. Az utazók szinte kivétel nélkül a legjobb ajánlatot keresik. Figyelem! Ez nem feltétlenül a legolcsóbb, inkább a legjobb ár-érték arányú ajánlat lesz. Most már nem elég olcsónak lenni, az utazók igényei magasan vannak. A legtöbben tudják, hogy a legdrágább nyaralás az elrontott nyaralás.
A közeli desztinációk között az előző éveknél jobb árakat kínál a mediterrán térség (különösen Spanyolország) és az észak-afrikai arab országok. Utóbbiak (Egyiptom, Tunézia) nagyon szeretnék visszacsábítani a forrongások miatt elpártolt utazókat. Kérdés természetesen, hogy ezekből az alacsony árakból a gyenge forint miatt mi marad a magyar piac számára. Ha valaki euróban, vagy akár svájci frankban tartja a pénzét, akkor külföldi utazási irodáknál, esetleg közvetlenül a szállodáknál foglalva igen jó árakat csíphet el.
Biztosan jó árakat kínálnak a görög szállodák is - az utazók azonban bizonytalanok lehetnek a tavalyi évet jellemző sztrájkok miatt. Hogy sikerül-e idecsalogatni az utasokat, az csak a szezon során fog eldőlni. Az európai népszerűségi toplistán elöl jár még Horvátország és Franciaország is - igaz utóbbinál elsősorban a kempingek keresettek. Lengyelországba és Ukrajnába a foci EB miatt fognak sokan utazni. Nagy-Britanniába tömegek érkeznek majd az olimpiára, és a királynő trónra lépésének 60. évfordulójára rendezett ünnepségekre is. Az exkluzívabb desztinációk között Európában most Izland a nyerő, ahol az idei évben igen jó eséllyel lehet az északi fényt megfigyelni.
A távoli desztinációk közül ár-érték arányban Délkelet-Ázsia a legjobb, a már bejáratott országok közül Thaiföld, a kevésbé ismertek közül Myanmar lehet az idei befutó.
Tarolhat Mexikó is: a maja naptár szerinti világvége rájuk irányította a figyelmet, melyet gondosan meg is lovagoltak; változatos programokkal, egész évben a maja kultúrát ünneplik. A Yucatán-félsziget népszerű nyaralóhelyei így valószínűleg idén sem lesznek üresek. Dél-Amerikában Brazília a legnépszerűbb: a 2014-es focivb és 2016-os olimpia rendezőországa egyre több utazót érdekel. Figyelem! A szállodák itt már újraárazták magukat, Rio de Janiero a világ második legmagasabb szállodai átlagárát produkálta 2011-ben.
Az Egyesült Államokban New York és Florida verseng a két legnépszerűbb úti cél, de érdemes odafigyelni Új-Mexikóra és Arizonára is - mindkettő idén 100 éve tagja az USA-nak. San Francisco a 75 éves Golden Gate hidat ünnepli változatos programokkal.
A vastag pénztácával rendelkező, izgalmas utat kereső utasok várhatóan az Antarktisz, a Galapagosz-szigetek vagy Etiópia (vagy oda mégsem?)felé indulnak 2012-ben.
A világvége mellett egy másik katasztrófa is alakítja az utazási kedvet: idén lesz 100 éve, hogy elsüllyedt a Titanic. Belfast - ahol a hajót építették - alaposan rákészül az évfordulóra. Számtalan speciális túra, látnivaló várja a látogatókat. (A Titanic-témáról terveim szerint hamarosan még olvashattok itt!)
Az egyéni utazók szállásválasztására a kicsi, ámde hangulatos hotelek, panziók jellemzőek. A nagy, jellegtelen monstrumok, egyen-szállodák inkább csak csoportokat, konferenciákat tudnak becsalogatni. Fiatalok körében egyre népszerűbb az az utazási forma, amikor egy helyi lakos házában, lakásában szállnak meg - nem csupán a spórolás miatt, hanem az élmény is más. Így ugyanis betekintést nyernek egy helyi lakos életébe, szokásaikba. Az egyedül utazó nő már nem szokatlan látvány, az ő sajátos igényeiknek is egyre több hotel szeretne megfelelni. Ázsiában és az USA-ban már nem ritka a "ladies only" emelet.
A hajózás, mint utazási forma töretlen népszerűségnek örvend. Európán belül a folyami hajózás is újjáéledt, a nagy tengerjárók pedig az egész világon sikeresek. Kedveltté teszi a tény, hogy egy út alatt több várost lehet kényelmesen, a költözés és a ki- bepakolás kényelmetlensége nélkül megtekinteni, illetve a hajózás all inclusive jellege könnyebben kontrollálhatóvá teszi a nyaralás költségeit.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Messzi Vetek 2012.01.26. 18:32:07
2012.01.26. 19:37:17
bopat 2012.01.26. 19:52:59
2012.01.26. 20:18:51
Repülőjegy ára Felnőtt
1 x
31 159,00 HUF
Adó Felnőttre
1 x
126 632,00 HUF
Az olcsó repjegyek így épülnek fel. A légitárság nagyon olcsón adja a helyet a gépen, a reptereknél nincs akciós ár.