Reptár, Szolnok

A szarvasi nyaralásunk leírásából egy dolog maradt ki: a hazafelé út szolnoki megállója, ahol a Reptárba látogattunk el. 

A Reptár 2016-ban nyílt meg Szolnokon: ez Közép-Kelet-Európa legnagyobb repüléstörténeti kiállítása. A 60 000 négyzetméternyi kiállítótéren, melyből 4 500 négyzetméter fedett, számtalan repülőgéptípust láthatunk. A muzeális példányoktól a modern vadászgépekig sokminden megtalálható a kiállításon: helikopterek, lokátorok, gépágyúk, légvédelmi rakéták, Balatonból kiemelt 2. világháborús roncsok képezik a hatalmas gyűjteményt.

A kiállítóépületek egy része felújított régi vasúti műemlék épület: a fogadóépület indóház, az egykori raktárban pedig katonai akadálypálya található most, de szépen felújítva látható a mozdonyok vízellátását, víztárolást biztosító vízház is. A modern hangár kiválóan harmonizál a régi épületekkel. A repüléstörténeti kiállításon VR szemüvegek segítségével "ülhetünk be" az egyes gépekbe, de a szórakoztatásról 4D mozi, szimulátor és játszótér is gondoskodik, a felfrissülni és megpihenni pedig a kávézóban lehet.

Praktikus tanácsok: egy szombati napon késő délelőtt érkeztünk, mindkét parkoló teljesen tele volt már, így csak távolabb tudtunk megállni. Mindezek ellenére nem volt tömeg a kiállításon, valószínűleg a hatalmas téren jól eloszlott mindenki. A belépőjegy hétvégén 2 700 Ft a felnőtteknek, diákoknak 1 350 Ft (6 év alatt ingyenes), de családi belépő is váltható (2 felnőtt + 2 gyermek), ennek ára 7 500 Ft. Ezzel a belépőjegy a kiállítást tekintheted meg, a különböző extra élményelemekért (szimulátor, 4D mozi, csúszópálya, 3D karika) további jegyeket kell vásárolni (500 - 800 Ft/élményelem).

A bejegyzésben szereplő képek a szerző sajátjai, felhasználásuk engedélyhez kötött.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr7716214772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása