Az 1970-es évek második felétől a 80-as évek közepéig tartó időszak kétségtelenül mérföldkő volt a budapesti szállodaipar történetében. A gazdasági és politikai nyitással párhuzamosan megnőtt a beutazó forgalom, megjelentek (a szocialista tömb országai közül elsőként hazánkban!) a nemzetközi szállodaláncok, majd az ún. „osztrák hitelkonstrukció” révén ugrásszerű kapacitásbővülés ment végbe. A budapesti szállodáknak erről az izgalmas időszakáról mesél a következő interjúban András, a tapasztalt és rendkívül sokoldalú szállodás szakember:
(Az interjú írásban készült.)

A technikai fejlődéstől eltekintve mi a legnagyobb különbség egy mai és egy harminc évvel ezelőtti budapesti szálloda működése között „belülről” nézve?

Egy-két dolog....Pl a londíner...:
Akkor egy 300 szobás 5*-os szállodában volt 20-25 londíner, csak a hallban. (Az emeleti londíner egy másik kategória volt.) Egyik volt az ún. comissiós, aki a színházjegyekért, egyéb házon kívüli dolgokért járt-kelt... pl elvitte az útleveleket és a bejelentőlapokat a KEOKH-ba... Mi az a KEOKH? Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal. Volt "kinevezett" hamutartós londiner, akinek a feladata a "lehamuzás" volt és az üvegajtókról az ujjlenyomatok törlése. Éjszakás londinerek (2-+) feladata volt a vendégajtók elé kitett cipők tisztítása, a telefonra nem ébredők kopogással történő ébresztése és az ún. kulcsraport...(a portán maradt kulcs vajon későig kimaradó vendégé, vagy éppen egy fizetés nélkül távozóé-e. Hiányzó kulcs esetén pótkulccsal megállapítani, hogy illegális szobahasználat van, vagy az utazó vendég elvitte a kulcsot.)
 
... vagy pl. a porta (concierge): 10-12 portás volt, főportás és műszakvezető portások. Én is így kezdtem. Az akkori gárdában mindenki főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezett. Két jogász doktor volt. A vendégek többnyelvű tájékoztatására ugyanis sokkal nagyobb szükség volt a kevés nyomtatvány és egyéb (kulturális, közlekedési, idegenrendészeti - beleértve járványügyi -) tájékoztatás hiányában.           
A telefonközpont, telex, journálos munkaköröket nem említem, mert ezeket a technikai fejlődés törölte el... de hogy már öt-tíz évvel ezelőtt végzett főiskolások közül egy sem tudta megmondani, hogy mi is az a telex....háát...no comment...

Melyek voltak a 70-es – 80-as években a nagy budapesti szállodák dolgozóinak legirigyeltebb kiváltságai?

Egyértelműen a borravaló, különösen a valutában kapott borravaló. Amúgy emiatt nyomott fizetéssel kellett ünnepnapok nélkül, három műszakban teljesíteni...ezt persze nem irigyelte senki (mert bele se gondolt...) Az ablak a nagyvilágra, találkozás világhírességekkel szintén irigység tárgya volt.  

Hogyan lehetett valakiből a frissen nyílt, nemzetközi lánchoz tartozó nagy szállodák munkatársa?

Bizonyára azt a választ prognosztizálja, hogy protekcióval. Nos a válaszom: is-is. A hitelt nyújtó bank elnökének a fia, az üzemeltető vállalat igazgatójának a lánya, egy másik bank elnökének a felesége... Meg kell azonban mondjam, hogy ők (egy kivétellel) jól  - sőt nagyon jól – dolgoztak, és nem igényeltek további "pozitív diszkriminációt". A kivétel egy hostessnek beprotezsált hölgy volt. A Front Office manager tiltakozott: "de hisz' ez a hölgy egy nyelven sem beszél", mire a válasz ez volt: "nem baj, majd megtanulja..."
Másik módja volt a bejutásnak a szakma korábbi élvonalához tartozó házakból való "átigazolás". A Vendéglátóipari Főiskola akkor bocsájtotta ki első végzős évfolyamának hallgatóit (előtte nem volt felsőfokú szakember képzés), akik sokan ún. "társadalmi ösztöndíj szerződést" kötöttek az üzemeltető vállalattal, amely kötelezte mindkét felet a munkáltatásra. A vállalat igazgatója egyébként személyesen is nagyon támogatta a fiatalokat.    
 
Hogy aránylott az ötcsillagos szálloda átlagos szobaára az átlagos magyar fizetéshez?

Körülbelül félhavi, egyhavi fizetésnek felelt meg. De ez az arány az évek során csökkent. Egy 1977-ben nyitott 5*-os szálloda árára emlékszem. A legolcsóbb szoba 690.- Ft volt, a legdrágább 1120.-  
 
Hogy alakultak a kereslet-kínálati viszonyok és milyen kapacitáskihasználtságot lehetett éves szinten elérni? 

A nagyon kevés színvonalas szálláshely igen gyakran megtelt... egy-két téli hónapot leszámítva teltház körül mentek. Mi viszont nem mentünk szabadságra karácsony előtt, mert vártuk, hogy a partnerek (vállalatok és utazási irodák egyaránt) "kifejezzék hálájukat". Ma azért nem mehetnek (elsősorban a sales-esek) szabira, mert a szállodák ajándékait szállítják ki "puttonyszámra" a partnerekhez.

Kik alkották akkoriban az ötcsillagos szállodák tipikus vendégkörét? 

Üzletemberek, konferenciákra, kongresszusokra érkezők... Emellett megjelentek a legvidámabb barakk iránt érdeklődő, kockás nadrágban és tarka ingekben érkező idős amerikai turisták... hajókon, vagy repülőn, vagy kirándulóként Bécsből. Megkérdezték, hogy a csapvíz iható-e... Na és persze a távolba szakadt, szakadt vagy kevésbé szakadt honfitársaink. "Van még az a kék (cake), az a rigou Johnny?"

Létezett-e a szigorú erkölcsű állampárti időkben „day use” jellegű szobahasználat?

A legszigorúbban tiltott volt az ősi női foglalkozás gyakorlása... A magányosan a hallban tartózkodó hölgyek a strichelés gyanúja miatt "kivezettettek". Egy felháborodott apa egyszer vörös fejjel és ordítva jött be: "Maguk q...vának nézték a lányom, pedig nem ez a lányom a q...va, hanem a másik...

Az Ungváry Krisztián-Tabajdi Gábor szerzőpáros Budapest a diktatúrák árnyékában c. könyvében említi, hogy szállodákat és vendéglátóhelyeket is „betechnikáztak” az állambiztonsági szervek az érkező külföldiek megfigyelése céljából. Mennyire volt ez köztudott, illetve mennyire volt érezhető a mindennapi ügymenet során az állambiztonság kiemelt figyelme a vendégek iránt? 

Ez az a pont, ahol a technikai fejlődésre inkább rá kellett volna kérdezni. Kezdetben vala a "connecting door" és a talpas pohár. A leggyakoribb "törzsvendég" mindig ilyen csatlakozó szobában lakott. Némely szállodában a szobák több mint egyharmadát így alakították ki. Gondoljanak bele, még ma, egy családi wellness szállodában sincs szükség ennyi összenyitható szobára.  A betiltott "lányok" között vagyis helyett volt két középkorú hölgy, akik (célzottan) felmehettek a megfigyelt szoba lakójához.... Ma is kétlem, hogy nyelvtudásuk másra is elegendő lett volna, mint, ami a szexhez kellett...    

Előfordult olyan eset, hogy a napi működésben fennakadást okozott ez a „háttértevékenység” vagy jelentősen befolyásolta azt?

Nem hiszem. Néha nehéz volt megmagyarázni a vendégnek, hogy miért nem változtathat kedve szerint szobát... és azt is, hogy üzeneteiről miért készül másolat (hogy bizonyíthassuk, hogy átadtuk - volt az obligát válasz) stb. Persze néha "alászaladt" az ember. Egyszer kértek tőlem egy telefont az ún. hospitality desk-hez. A főnököm irodájában volt egy, hát odaadtam. Nem oda volt szánva... Volt nagy ugra-bugra, riadalom, és engem majdnem kirúgtak...

Mi volt a legörvendetesebb változás, amit a rendszerváltás hozott a szállodaiparba, és mi az, aminek személy szerint nem örült? 

Sok új, szép, egyéni, régi és nemzetközi szálloda épült, felújult...tényleg szebbnél szebbek és jók is...színvonalasak. A "fájdalmam" csupán az, hogy az emberi tartalom, a személyes kapcsolat vendég és alkalmazott között egyre haloványabb.

Ha korlátlan anyagiak állnának rendelkezésére, milyen szállodát nyitna most Budapesten?

Nem nyitnék Budapesten szállodát... Esetleg Pakson...