Napjainkban a világ egyik háborús tűzfészke - és mégis turisták látogatják? Észak-Koreában bizony létezik turizmus - erre a legjobb bizonyíték, hogy nincs benne a világ 10 legkevésbé látogatott országában. Na jó, a 16. legkevésbé látogatott.
Mindenesetre tévhit, hogy Észak-Koreába ne lehetne beutazni. Vannak természetesen szabályok, melyek szigorúbbak mint egy tunéziai lasztminit esetében, de Phenjant és az ország szépségeit nyugati turisták is láthatják.
A beutazás csak csoportosan és csak néhány utazási irodával lehetséges. A turisták semmilyen körülmények között nem mozoghatnak az országban egyedül, csakis csoportjukkal és idegenvezetőjükkel. A belépéshez vízumra van szükség, melyet az utazási iroda kér meg, és általában meg is kapják. Dél-koreai állampolgárok és újságírók esetében az ügyintézés problémásabb és több időt vesz igénybe. Az utazók nem beszélhetnek, nem léphetnek kapcsolatba az utca emberével, továbbá nem lehet náluk semmilyen, koreai nyelven írt szöveg, papír. Szigorúan tilos minden katonai objektum vagy építkezés fényképezése, és olyan képeket sem célszerű készíteni, melyeken látszódhat az ország szegénysége. Az észak-koreai vezetők szobrait azonban "kötelező" lefotózni, és praktikusan úgy, hogy az egész alak jól látszódjon. Szigorúan tilos bevinni videókamerát, állatokat és bármilyen pornográf dolgot; engedélyezik azonban a CD-k, mp3-lejátszók, laptopok és fénykepezők bevitelét. A külföldi csoportokat állandó ellenőrzés alatt tartják, ugyanakkor egy-egy jó idegenvezetővel ellátogathatnak a helyiek által látogatott helyekre (pl a főváros metrója, közparkok). Az utazási irodák vezető szerint még egy utassal sem volt probléma, senkit nem hurcoltak el a rendőrök és nem került munkatáborba, de a szigorú szabályokat mindenkivel betartatják az út során.
A csoportok úti tervét a hatóságokkal előre egyeztetni kell, és minden csoportra külön engedélyt kell kérni. A városnéző programban mindig szerepelnek az ország vezetőinek monumentális bronzszobrai, népszerű turistalátványosság pl. Kim Ir Szen szülőhelye, egy 1968-ban elfogott amerikai hadihajó, és szívesen látottak a külföldiek a buddhista templomokban, szent helyeken is. A programokban olyan exkluzív elemek is lehetnek, mint főzőórák, vidámpark- és filmstúdió-látogatás vagy golfozás azon a pályán, ahol Kim Jong-il is játszott.
Az utazásszervezők szerint Észak-Korea teljesen egyedi élmény - az országban van bőven természeti és kulturális látnivaló is, de ami igazán különlegessé teszi, az a nyugati civiláziótól való teljes elzártság. Nehéz ma már elképzelni egy városi környezetet internet, reklámtáblák, hatalmas forgalom és szmog nélkül - mivel Kínából érkeznek a csoportok, így könnyen érzékelhető a kulturális különbség.
Turisztikai infrstruktúra? A főváros reptere, a Sunan Airport hetente többször fogad Pekingből járatokat, de sok utazásszervező használja a Kínából érkező vonatokat a beutazáshoz. Szállodák is vannak, habár az utazók ritkán válogathatnak közülük - sajnos a híres phenjani piramis-alakú Ryogyong Hotel csak nem akar elkészülni. Jelenleg a külseje készen van, és állítólag belül is alakul, de a legújabb hírek szerint a 2013 közepére tervezett megnyitót elhalasztották.
És hát azt a nézőpontot sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mely szerint etikátlan olyan országba látogatni, ahol ennyire nyilvánvalóan lábbal tiporják az emberi jogokat. Egyesek szerint pedig éppen a turizmus segíthet a koreaiak szemét felnyitni - ki tehet igazságot a témában?
Aki kedvet kapott, az itt nézelődhet a témában:
Uri Tours
Young Pioneer Tours
vagy magyarul: Millenium Utazási Iroda
UPDATE: Témába vágó képgaléria itt (franciául tudók előnyben).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Faluvégi Balázs 2013.04.17. 19:19:10
"A beutazás csak csoportosan és csak néhány utazási irodával lehetséges."
Nem kell csoport, akár 2-3 ember is mehet.
"Az utazók nem beszélhetnek, nem léphetnek kapcsolatba az utca emberével"
Ez nem teljesen igaz, persze csak olyan helyeken vagy, ahol ez nekik nem okoz problémát.
"továbbá nem lehet náluk semmilyen, koreai nyelven írt szöveg, papír."
Elképzelhető, bár ezt a kutya nem ellenőrizte.
"és olyan képeket sem célszerű készíteni, melyeken látszódhat az ország szegénysége"
Senkit sem érdekelt.
"Az észak-koreai vezetők szobrait azonban "kötelező" lefotózni,"
Azért nem kötelező.
"ugyanakkor egy-egy jó idegenvezetővel ellátogathatnak a helyiek által látogatott helyekre (pl a főváros metrója, közparkok)."
Ez már majdnem hogy kötelező program.
Az utazási irodák vezető szerint még egy utassal sem volt probléma, senkit nem hurcoltak el a rendőrök és nem került munkatáborba, de a szigorú szabályokat mindenkivel betartatják az út során.
"Szállodák is vannak, habár az utazók ritkán válogathatnak közülük"
Kifejezetten lehetet válogatni, persze 4-5 hely közül csak.
biododírium 2013.04.17. 19:35:40
különvélemény 2013.04.17. 19:39:07
Főleg, hogy átlag lakossal nem is találkozol, kivéve talán a metrót.
Bizonyára ettől majd elfelejtik az egész életen át tartó agymosást.
mr.guargumi 2013.04.17. 19:54:21
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.17. 20:19:12
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.17. 20:22:51
Hasonló eset még Dél-Oszétia fővárosa, Chinvali, melyet a magyarok zöme igyekszik vagy "csinvali" vagy "hinvali" formában mondani, pedig nem, simán "chinvali" a neve.
különvélemény 2013.04.17. 20:31:50
Esetleg a g-t ki lehet hagyni, de azzal jobb, csak el kell harapni. :D
2013.04.17. 20:31:56
Az egész olyan, mintha az általános iskolás orosztankönyvek világa elevenedne meg.
micsoda? 2013.04.17. 20:43:41
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.17. 20:50:56
Oké, de az az eredeti koreai név. A magyar név simán phenjan. Valószínűleg az oroszon keresztül jött be a magyarban, oroszul is így mondják.
különvélemény 2013.04.17. 20:54:39
Nem is kötekedni akartam, csak mindig örülök, amikor közel hibátlanul lehet leírni egy k bonyolult ázsiai nevet magyarul, ráadásul úgy, hogy bármely magyar ugyanúgy ejti.
Ezért jó ez a nyelv... :)
elektronik (törölt) 2013.04.17. 20:54:43
Herr Glatzkopf 2013.04.17. 21:02:53
különvélemény 2013.04.17. 21:04:52
Az "Kim Szong Dzsu", vagy "Kim Il Szong"
Ahogy maxval írta, valószínűleg ez is az oroszból jött: Ким Ир Сен ami "Kim Ir Szjon" ebből lett "Kim Ir Szen".
különvélemény 2013.04.17. 21:08:43
Szerencsére az USA-ban nincs agymosás, vagy lásd a német közszolgálati magyarellenes "rajzfilmeket".
Goebbels óta hódít a néphülyítés a médiában. Azelőtt a vallás volt a néphülyítés eszköze, csak áttértünk az elektronikus hírközlésre.
Herr Glatzkopf 2013.04.17. 21:25:53
dr. KING SCHULTZ (törölt) 2013.04.17. 21:39:27
FCs 2013.04.17. 21:48:42
itchap 2013.04.17. 22:22:48
itchap 2013.04.17. 22:29:21
itchap 2013.04.17. 22:35:16
különvélemény 2013.04.17. 22:42:14
Nyilván nem egyenlőség jel van, de a demokráciákban a "zéró" az elfogadott, ehhez képest hagyjuk, hogy mi megy az USA-ban:
Lásd USA: A SOPA-t, a PIPA-t és az ACTA után itt a CISPA.
Mindegy hogy nevezzük, csak lehessen lehallgatni az amcsi állampolgárokat.
Mert a kínai hekker nyilván amcsi hálózatból fog betörni, tehbát ha minden amerikait mindig lehallgatsz, akkor véded őket....
Ha ezt orbán csinálná, már farkast kiáltana a teljes ballib.
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.04.17. 23:35:26
(gratula a teljesen értelmetlen szószűrőhöz, kedves blogger :D)
Martian (törölt) 2013.04.18. 00:05:23
JosephSmith 2013.04.18. 00:25:47
Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.04.18. 01:20:26
wiki-lék 2013.04.18. 07:32:37
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.18. 07:49:33
Igen, így van. Eleve az "l" és az "r" nem külön fonéma a koreaiban, ha jól tudom, innen ez a "Kim Il" / "Kim Ir" kettősség.
különvélemény 2013.04.18. 08:54:37
Nem, ott azt mondasz amit akarsz, egyszerűen senkit sem érdekel, ráfogják, hogy konteo és kész. Még mozifilmet is forgathatsz róla, nem számít.
Közismert pl., hogy ha nem hősként akarod a filmedben ábrázolni a hadsereget, akkor minden segítséget megtagadnak.
Valamint ott üzleti érdekek irányítják az országot, nem autoriter a rendszer.
Viszont, jelen állás szerint bármikor jöhet érted a fekete autó, semmit sem tehetsz ellene, még ügyvédet sem hívhatsz.
A "patriot act" óta az FBI és a CIA ott és akkor hallgat le, amikor és ahol csak akar, bírói engedély nélkül, az internet egyenlőre még nincs 100%-ig lefedve, de majd most az is meglesz. Obama megígérte, hogy szigorítani fog ezen, pont az ellenkezőjét tette.
Az M$ is azért vette meg a skype-ot, mert nem tudták feltörni.
Angliában egy tanulmány szerint több mint 100 kamera vesz fel, mire munkába érsz, a metrórobbantókról mégis csak egyetlen állókép van, a buszon nem működött a kamera...
És még sorolhatnám, hogy mennyire az állampolgárok és nem a bűnözők ellen van az egész rendszer.
szellemkor 2013.04.18. 10:07:11
Végtelenül szomorú, hogy hozzád hasonló ráérő okostojások és konteó mániások holdkóros rögeszméitekkel megpróbáljátok elrelativizálni a föld egyetlen náci kommunista totalitárius rezsimjének szürreális és szégyenteljes létezését.
Nem, nem lehet sem Guantanamókkal, sem a CIA disznóságaival egyenlőségjelet tenni É-Korea és egyetlen más ország közé sem.
Vállalhatatlanul ocsmány, önző, és cinikus dolognak tartom hogy turistaként élcelődik valaki ebben az istenverte lágerben, mint ha a működő Auschwitzbe szerveztek volna buszos kirándulásokat, ahol bemutatják hogy a zsidóknak milyen jó, mert lám, még saját focicsapatjuk is lehet.
Aki Észak-Koreába látogat a rendszert legitimálja, a diktatúrát támogatja.
Aki tényleg tenni akar az észak-koreai népért, az megkeresi a disszidenseket segítő szervezeteket, mert egyetlen amivel szöget lehet verni ennek a rendszernek a koporsójába, az a tömeges disszidálások elősegítése, és az emberek kimenekítése, pont mint az ehhez képeset sokkal lightosabb NDK és Románia esetén volt.
Ha pedig nem tudsz ennyit áldozni, akkor megtehetnéd az észak-koreaiakért, hogy legalább a saját körnmyezetedben és a neten felhívod a figyelmet a valóságra, és nem engeded hogy romantikus baromságokkal bagatellizálják el a világ szégyenét, és ezzel segítenél a demoktratikus országok lelkiismeretét felébreszteni.
Ez tudniillik nem kerül semmibe.
szellemkor 2013.04.18. 10:13:38
Mint ha nem tudná magától is a választ.
Hát kedves DonnaQ, vajon ki tehet igazságot???? Nagyon nehéz eldönteni, mi?
Hadd segítsek! Sierra Leonében az emberpiacra friss gyerekrabszolgák érkeztek! Ki ne hagyd a tutti vételt! Ugyan (már Marx is megmondta) a gyermekmunka erkölcstelen, de roppant hasznos!
("Esszem-f@sszom megáll!", hogy egy klasszikust is beidézzek.)
szellemkor 2013.04.18. 10:21:24
Legalábis, nem kellene ilyen logika mentén felmentést adni a világ legsötétebb diktátordinasztiájának, hogy ők vannak otthon. Ja, mert elbarrikádozták, túszul ejtették 22 millió embertársukat, és zsarolják a fél világot velük, a hozzád hasonló kalandvágyó széplelkekkel meg bármi áron takargatni próbálják égbekiáltó hazugságaikat, hogy lám, még turisták is jönnek ide megcsodálni a Nagy Vezér életét.
Én Észak-Koreába legfeljebb egy B2 pilótafülkéjében mennék, hüvelykujjammal az atomtöltet kioldógombján, "Szeretettel Kim-nek" felirattal a bombán...
szellemkor 2013.04.18. 10:51:54
"Mai napunkat a Koreai-félsziget egyik legszebb vidékén töltjük, amit gyakran szoktak „Korea Svájcaként” is emlegetni. A különleges szépségű sziklás hegyvidék nem véletlenül kapta a Gyémánt-hegység nevet. Miután elköltünk egy jóízű pikniket a hegyvidéken, buszunkkal visszaindulunk Phenjanba. Megtekintjük az Arirang-fesztivál monumentális előadását, amelyben emberek tízezrei mozaikképeket alkotva tisztelegnek a KNDK politikai rendszerének."
Én elhiszem hogy egy olyan tudósnak, mint dr. Csoma Mózes elvtelen kompromisszumokat kell vállalnia ha a hivatásául választott területet tanulmányozni akarja, de valahol meg lehet húzni a tudomány és az erkölcs között is a nagyon is létező határvonalat, hiszen embert sem boncolunk élve pusztán tudományos érdeklődésből.
különvélemény 2013.04.18. 11:10:19
Alapvető érvelési hiba olyat cáfolni, amit senki sem állított.
Baldrick68 2013.04.18. 11:10:34
Ha már élveboncolás tudományos céllal.
hu.wikipedia.org/wiki/731-es_egys%C3%A9g
"Érzéstelenítés nélkül, élve boncoltak fel embereket.[11][13] Előbb megfertőzték őket különböző kórokozókkal, majd eltávolították egyes szerveiket, hogy azokon a fertőzés folyamatát tanulmányozzák.[11][14] Férfiakat, nőket, terhes asszonyokat és gyermekeket egyaránt feláldoztak.[11][13][15][16][17] Egy aktív résztvevő, Dr. Juasza Ken a Japan Times-nak nyilatkozott 2007-ben. Véleménye szerint legalább ezer ember, köztük orvosok, végeztek hasonló tevékenységet Kínában.[18]"
....
""
szellemkor 2013.04.18. 11:55:28
De most 2013-at írunk, és ez a mocskos diktatúra zavartalanul működik, miközben generációk nőnek úgy fel a demokratikus világban hogy egy vállrándítással elfogadják a létezését, sőt néha még vállalhatatlan módon meg is ideologizálják olyanokkal a létjogosultságát hogy " de mit kezdenénk 22 millió agymosott koldussal", vagy hogy "Kínának nem maradna ütközőzónája dél felé", meg a hasonló ocsmány önáltatásokkal...
DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2013.04.18. 14:13:04
Nem nyilvánítottam véleményt a témában, csak elmondtam, hogy ilyen is létezik. Ritkán szerepel a saját véleményem a blogon, amely egyébként nem kíván világot megváltani, politizálni, csak az utazást mint olyat, tágan és szabadon értelmezni.
@elektronik
a Kim Il Szun/Kim Ir Szen javítást köszönöm, rögtön átírom.
és a többieknek is az érdemi hozzászólásokat
szellemkor 2013.04.18. 14:49:23
Őszinte leszek: annak idején, amikor még Európa utolsó sztálinista diktatúrája, Albánia, évekkel a KGST országok gyorsabb-lassabb demokratizálódása után (a virágzott szó pont szerencsétlen lenne) fogalmazzunk úgy, még vegetált, szóval akkoriban sokak éreztek hozzátok hasonló borzongással vegyes bizsergést, köztük én is, hogy meginduljunk Albánia felé.
Enver Hodzsa 1985-ös halála után már beengedtek turistákat is, így szűk 1-2 év lehetett, amikor a turistacsoportok közvetlenül szembesülhettek egy felbomlófélben levő sztálinista diktatúra romjaival.
1991-ben azután Albániában is győzött a forradalom, és elvesztette ezt a fajta szellemvasút-varázsát, de a (bunkerekkel telepakolt) érintetlen tengerpartok továbbra is megmaradtak, amíg fel nem épültek az első szállodasorok.
A mai fejemmel már viszont olyannak érzem Észak Korea meglátogatását mint a katasztrófaturizmust: elmegyünk hogy borzongjunk, szörnyülködjünk kicsit, aztán visszatérünk ide a "safe european home" otthonunkba, és az egész egy kalandos sztori lesz az ismerőseinknek mesélve.
Ha csak annyi lenne a morális aggályom mint a természeti katasztrófák turistáival, már az is épp elég lenne: ha nem tudsz segíteni, inkább ne menj.
De az észak-koreai rezsim ennél is rosszabb: tudatosan manipulál a turizmussal, minden egyes turistát a saját céljaira használ fel. Emiatt pedig minden egészséges morális hátterű embernek le kell győznie a kíváncsiságát és nem szabad támogatnia ezt a gyilkos bűnőző diktatúrát.
DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2013.04.18. 15:07:01
Ha valamilyen módon látnád, hogy az ott elköltött pénzed a helyi lakosokhoz jut, segít rajtuk, akkor változna a véleményed?
Mr. Finger 2013.04.18. 15:58:14
Baldrick68 2013.04.19. 08:44:58
Nézd, vajon 56-ban miért szart ránk mindenki?
A nagypolitikai játszmák fontosabbak voltak, mint mi.
Szerinted észak koreában nincs másként?
Ha lenne ott olaj, már rég "felszabadították" volna őket.
Ezek a szarháziak tudják jól, hogy keménykedhetnek, mivel a nyugat nem fogja őket megtámadni.
Amúgy érdemes megnézni ezt a filmet.
www.youtube.com/watch?v=nQSIEAz3rws
Annak ellenére, hogy ez már a cenzúrázott, kozmetikázott verzió, tehát ebben az van bemutatva, hogy milyen szuper az élet tündérországban, ezért a lényeg itt is átjön.
Van benn jópár olyan momentum, amiről leginkább a nagyszüleink tudnak mesélni, akik átélték a "csodás" 50-es éveket.