Ha az ember februában tengerparti, repülős nyaralást ígér a gyerekeknek, akkor nehezített pálya egy belföldi nyaralást népszerűsíteni júniusban. Márpedig velünk pontosan ez történt: megnéztük a képeket, eldöntöttük a repülést, kiválasztottunk programokat - épp, hogy le nem foglaltunk mindent március elején.
Az újratervezés új szempontokat hozott: mivel a jövőbelátás képességével nem rendelkezünk, és gyerekekkel karanténba se szeretnénk kerülni, maradt a belföld. Legyen saját tér, amit biztosan nem kell másokkal megosztani: magánház. Legyen vízpart, még jobb lenne, ha az is saját, és ne is legyen horror áron - na itt már eléggé szűkül a kör. Ne legyenek nagy emelkedők, hogy bringázhasson együtt a család: Alföld. Holt-Körös. Szarvas.
A böngészés során hamar kiderült, hogy a Holt-Körös mentén bőségesen van kiadó közvetlen vízparti magánház, de a legtöbbje inkább nagyobb társaságok számára ideális, és helyismeret nélkül elég nehéz volt eldönteni, hogy melyik is lenne nekünk jó. Végül segítséget kaptunk, és így sikerült megtalálni a tökéletes nyaralót: a Szarvas központjához közeli, közvetlen vízparti, saját stéggel és vízibiciklivel rendelkező, arborétumra néző kétszintes házikót. A modern és rendkívül praktikusan kialakított ház emeletén 2 hálószoba, földszintjén a konyha-étkező-nappali mellett egy apró, zuhanyzós fürdőszoba kapott helyet. A kertben hatalmas mocsári ciprus adott árnyékot a legforróbb napokon is, a terasz a lassú reggelik, a grillező a jókedvű vacsorák, a stég pedig a délutáni lustulás-felfrissülés helyszíne lett.
Szarvas Békés megyében, a Kákafogi Körös-holtág partján fekszik. A terület valószínűleg már az őskorban is lakott volt, de várost először Anonymous említi a Szarvashalom néven. Szarvas a török idők után teljesen kihalt, majd a 18. század első felében felvidékről telepítettek be jobbágyokat. A településen Tessedik Sámuel evangélikus lelkész alapította meg Európa első gazdasági iskoláját a városban, megismertette a korszerű mezőgazdasági technikákat a település lakóival, ezáltal sikeresen virágoztatta fel a mezővárost. Nevéhez fűződik az település evangélikus templomának építése is. Szarvas fejlődésében az olasz származású Bolza család is fontos szerepet játszott: kastélyokat építettek, megalapították az arborétumot, mely nem csak a város és a térség egyik legfontosabb látványossága, hanem hazánk egyik legnagyobb és legjelentősebb botanikus kertje. A Trianon előtti Magyarországnak Szarvas volt a földrajzi középpontja: ennek emlékét ma is őrzik - ennyi Szent Korona és Nagy-Magyarország installációt egy helyen még sosem láttam.
Egy közvetlen vízparti házban adja magát a legjobb program: a Körös hűvös vize. A holtág sodrása minimális, úszásra tökéletes, a saját vízibiciklivel lehet hosszabb túrákat tenni a holtágon (pl. a történelmi Magyarország középpontját jelképező szélmalmot is így látogattuk meg). A vízmélység már a stég végénél 2 méter, így ezt a fajta nyaralás vízbiztos gyerekekkel ideális - ők viszont órákat fognak eltölteni ugrálással (a környékben horgászni próbálók nagy örömére ;)). A szabadstrandon kenut, kajakot, a Napestig bárnál SUP-ot lehet bérelni (mi ez utóbbit próbáltuk ki a vizes sportok közül).
reggeli fények a holtág partján
Kerékpározás: az Alföld adottságai igazából tökéletesek ahhoz, hogy kisgyerekkel biciklizzünk, ugyanakkor a komolyabb bringázásokhoz még nem teljes az infrastruktúra. A Tourinform irodában kaptunk kerékpáros térképet, de hamar rá kellett eszmélnünk, hogy az azon jelzett utak közül csak néhány igazi kerékpárút: a 44-es út mentén jó minőségű, forgalomtól elzárt bringaúton juthatunk el Békésszentandrástól egészen Kondorosig, de például a vázlatos térképen III-as jelöléssel szereplő útvonal Szarvastól délre olyan mértékben volt sáros, hogy jobbnak láttuk visszafordulni. Az utak kitáblázottsága sem tökéletes: a szántóföldeket keresztül-kasul átszelő utakon jóval több iránymutatásra lenne szükség. Persze azért sikerült tekerni: a visszafordulás után a Szarvasi Arborétum felé vettük az irányt, eltekertünk a Körös gátjáig, majd itt balra fordulva a gáton Békésszentadrásig. Útközben megálltunk a duzzasztóműnél, melyet Horthy Miklós kormányzó 1942. október 15-én helyezett üzembe - ennek köszönhetően vált hajózhatóvá a Hármas-Körös és öntözhetővé váltak a környék földjei. Egy kellemes ebéd a békésszentandrási önkiszolgáló Csücsök Csárdában, majd Szarvasig már a jó minőségű kerékpárúton haladtunk tovább. Ez a túra 36 km lett, a déli kitérőt leszámítva javarészt jó minőségű aszfalt. Víztöltésre egy helyen volt lehetőség, Békésszentandrásra beérve, rögtön a falu szélén van egy közkút.
igen vázlatos kerékpáros térkép
Horthy István duzzasztómű
A másik közös bingázásunk is hasonló, csak most a holtág másik partján indultunk el a gátig, ott pedig először Gyomaendrőd felé indultunk. Néhány km eseménytelen gáton tekerés után szembetaláltuk magunkat 2, a bringaútra kikötött tehénnel, és nagyjából ez volt a pont, ahol ismét megfordultunk. Tűző nap, árnyék sehol, kút nincs, a gáton vezető út pedig hol tűrhető, hol konkrétan használhatatlanra töredezett. Továbbhaladtunk a már ismert gáton Békésszentandrásig, és az első túránkkal megegyező módon (ebéd ugyanott) tértünk haza. A teljes táv most 40 km.
Ami mindenképpen pozitívum a kerékpározás terén, hogy nem kell gondolkodni, hova tedd le a bringát: minden bolt, étterem, fagyizó előtt van kerékpártámasz. Első nap felismerése: ugyanazok zárják le gondosan a biciklit, akik bukósisakban érkeznek (azaz én).
A fiúk tesztelték a Kondorosig vezető utat is egy harmadik bringakörrel, majdnem 56 km-t hozzáadva így a nyaralás összkilométeréhez.
A fiúk bringázása alatt mi, lányok az Arborétumban sétáltunk, fotóztunk és - leginkább - pávát kerestünk. Az arborétum, másnéven Pepi-kert a térség egyik legismertebb és legfontosabb turisztikai attrakciója, melyre egy bő fél napot érdemes rászánni. A parkban van több kijelölt sétaút, de érdemes ezekről letérni, és az ösvényeken felfedezni a fák között megbújó tisztásokat, réteket (Vigyázat: könnyű eltévedni a parkban - amikor a házunk előtti folyószakaszon úszkáltunk, többször hajoltak át a kerítésen kirándulók és kértek útbaigazást tőlünk). A parkban tájékoztató táblák segítik a tanulást. A gyerekeket a szép fák mellett leginkább a pávák és az emuk, a csúszópálya, a kis játszótér és a különböző játékok fogják érdekelni. Sajnos a járványhelyzet miatt a beltéri látványosságok (szabadulószoba pl) zárva voltak, de az arborétum kikötőjéből induló hajójáratok zavartalanul üzemeltek.
A 82 hektáros botanikus kert alapítása a Bolza József "Pepi" gróf nevéhez fűződik, aki először az Anna-liget fásítását kezdte meg (az itt található kastély ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnak ad otthont), később a mai Arborétum magasabban fekvő részeire is fákat ültetett. A nagyobb telepítés az 1890-es évektől, a Körös szabályozása után kezdődött meg, ez már Bolza Pál nevéhez fűződik. A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának felügyelete alatt álló arborétum gyűjteményében közel 1600 fa- és cserjefaj, fajta, változat található, ebből 1200 a lomblevelűek száma. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul elő itt. A terület természetesen bővelkedik rovarokban és madarakban egyaránt. A madárfajok száma közel 150-re tehető.
Közös program volt a Mini Magyarország megtekintése (tipp: ha egy nap alatt megnézitek az Arborétumot és a Mini Magyarországot, akkor vehettek olcsóbb, kombinált jegyet). A makettpark az Arborétum mellett található: itt közel 100 híres, a történelmi Magyarország területén található épület kicsinyített mása látható. Az épületek között kanyarog hazánk leghosszabb szabadtéri vasút-makett pályája, ahol gombnyomásra indulnak a vonatok.
Evészet és ivászat: Az ótemplom előtti téren található a Galéria Grillbe tértünk be első nap, és aztán soha többet. Csak a rendelésfelvételre vártunk 20 percet, majd az ételre még 40-t. Roston harcsa helyett rántott, a pizzák édes ketchuppal, a harcsatatár pedig felismerhetetlenségig túlpaprikázva érkezett. A feledhető ebéd desszertjét ezért aztán nem is itt, hanem az Ildikó Cukrászdában fogyasztottuk. A cukrászda falán oklevelek és francia nyelvű bizonyítványok sorakoznak, a hűtőpultban szimpatikus sütemények, a fagyik között csupa különlegesség, az asztalok szinte állandóan foglaltak: nem véletlenül. A sütiket ugyan nem teszteltük (kánikulában nem kívántuk), de ezentúl többször is jöttünk ide fagyizini - kávézni.
Gyorsebédekre ideális volt a városközpontban található City Grill: a napi menü néhány fogása egészíti ki a hamburgerek, pizzák, tészták, saláták kínálatát. Olyannyira bejött, hogy egy esős délutánon még rendeltünk is innen. Supbérlés után próbáltuk ki a rendkívül hangulatos körösparti Napestig konyháját, ahol megszámlálhatatlanuk sok hamburger, hotdog, tortilla közül választhattunk - a kicsit túltolt csípősség miatt nekünk a gyerekkompatibilis kaja kevés volt.
Ha vízpart, akkor halászcsárda, a körösi halászlevet a Szarvasi Halászcsárdában teszteltük: klasszikus, kékfestős-abroszos vízparti étterem, ahol nem csak az ételek minősége, de profi kiszolgálás is visszatérésre csábított.
Sör: A legtöbb étteremben kaphatóak a különleges békésszentandrási kézműves sörök, így egy nyaralás alatt van mód végigkóstolni őket, de igazi sörrajongók semmiképpen ne hagyják ki a sörfőzde meglátogatását!
Az egyhetes nyaralásba ennyi program fért bele - néhány, kimaradt lehetőség: Gyomaendrőd - lombkorona tanösvény, Körösvölgyi Állatpark, Víziszínpad előadásai, Sárarany Szalmaporta kézműves kalandjai, Szarvasi Gyógyfürdő. És visszatérve az első bekezdéshez: a nyaralás utolsó napján két rendkívül szomorú gyerek pakolt befelé az autóba. Talán sikerült kárpótolni őket....
A bejegyzésben szereplő képek a szerző sajátjai, felhasználásuk engedélyhez kötött.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.