Hajóutak: kis hajó, nagy kényelem?

A blogon is hírt adtam arról, hogy vízre bocsátották a legújabb és leghatalmasabb óceánjáró utasszállítót, a Harmony of the Seas-t. Az ilyen hatalmas hajóknak köszönhetően a tengeri körutazások egyre több embernek elérhetőek. Miközben a hajóstársaságok egy része efféle rekordokat döntöget, közben a kisebb hajókról sem szabad elfelejtkezni. Ezek ugyanis - még ha nem is szerepelnek olyan gyakran a sajtóban - töretlenül népszerűek.

A kis hajóval utazásnak számtalan előnye van - kevesebb utas, kisebb tömeg. A személyzet kevésbé túlterhelt, hiszen jóval kevesebb utas jut egy főre, így lényegesen jobb kiszolgálásban lehet részünk. A nagy hajók nem tudnak mindenhova eljutni - ezekkel a hajókkal a hatalmas óceánjárók által elérhetetlen helyekre is elutazhatunk. És hát van egy másik előnyük is: általában jóval kevésbe környezetszennyezőek, mint óriási társaik. A sok előny mellett egy (nagy) hátrány: az ár, mely gyakran többszöröse annak, amit a nagy hajókon kérnek tőlünk. Hogy mit kapunk cserébe? Hát lássuk....

Kicsi hajó, nagy luxus: ez a francia Ponant, mely jelenleg 5 hajóval rendelkezik. A flotta négy nagyobb hajója - köztük a legfiatalabb, mindössze 1 éves Le Lyria is -  egyenként 122-132 kabinnal rendelkezik. A kabinok túlnyomó többsége erkélyes; a hajókon maximum 270 utas fér el. Természetesen itt is van úszómedence, spa, étterem, szórakoztató programok, mindemellett kifinomult elegancia és a francia konyha garantálja a teljes kényelmet. A Ponant legkisebb hajója azonban még ennél is különlegesebb: a Le Ponant egy gyönyörű vitorlás, melynek fedélzetén 32 apró, ámde elegáns kabin mellett 2 étterem és könyvtár is helyet kapott. A Le Ponant olyan kis kikötőkbe viszi el utasait, ahova a hatalmas hajókkal esélyünk sincs eljutni. Mindennek természetesen ára van: a karácsony-szilvesztert is felölelő 9 napos, Grenadine-szigeteket kerülő út ára 5 200 eurótól indul.

A SeaDream két hajóján 56-56 kétágyas kabin foglalható: a 112 főnyi vendégseregről 95 fős személyzet gondoskodik, így garantált a tökéletes pihénes. A legkisebb kabinok ugyan nem túl nagyok (18m2 az alapterületük), de foglalható ennél lényegesen nagyobb (42m2-es) lakosztály is. Akár lakosztály, akár kisebb kabin, mindegyik elegánsan berendezett és kényelmes, a kiszolgálás pedig mindenhol tökéletes. Az úti célok között találunk európai, mediterrán körutat és karibi hajózást is, ezekben közös, hogy a jachtok utasaikat rejtett, apró kikötőkbe, titkos helyekre juttatják el. A SeaDream több díjat is besöpört már, de talán a legbeszédesebb, hogy nászútra ezeket a hajókat ajánlják leginkább.

Az Aqua Expeditions a folyami hajózásban tud nagyot: két hajója van, az egyik az Amazonason, a másik a Mekongon szállítja utasait. Az Aria Amazon 16 lakosztályában összesen 32 vendég számára van hely, az utasokról 27 fő személyzet gondoskodik. A kabinok hatalmas üvegablakain keresztül folyamatosan nyomon követhető a környező táj.  A hajó háromszintes, az elmaradhatatlan étterem mellett kinti pezsgőfürdő, edzőterem, masszázsszoba, bár is helyet kapott. Az Aqua Mekongon 20 kabin található, így maximum 40 utas vehet részt egy-egy hajózáson. A 30 m2-es kabinok közül 8 erkélyes, de a hatalmas ablakok itt is garantálják, hogy senki se maradjon le a látnivalókról. A hajón úszómedence, spa, moziterem, étterem és bár is van; a 40 utasról 40 fős személyzet gondoskodik.

És ha már áttértünk a folyami hajókra: a Rajnán találkozhatunk a Uniworld flottájának legelegánsabb tagjával, az S.S. Antoinette-tel. A brazil márvánnyal, velencei tükörrel dekorált hajóban zafírokkal ékesített pazar csillár fogadja a 154 vendéget. Az 57 fős személyzet magasan képzett, tőlük minden pillanatban tökéletes munkát várnak el - legyen szó a vendég holmijának kicsomagolásáról, vagy egy személyre szabott idegenvezetésről. Az "úszó Versailles" kabinjaiban minden a luxusról és az eleganciáról szól. Amikor épp nem egy szárazföldi kiránduláson vesznek részt az utasok, akkor pihenhetnek a teaszobában, megmártózhatnak a tetőterasz fűtött medencéjében vagy megnézhetnek egy filmet a moziteremben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr838850616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása