Programajánló júliusra

Ismét eltelt egy hónap - megkezdődött a nyár, és az évszak második hónapja is bőséges programmal vár bennünket, ezekből csemegéztem most egy párat.

Július 14-27 között a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában rendezik meg a Vízilabda Európa-bajnokságot. Szurkoljunk együtt a mieinknek - az esemény weboldala a teljes menetrenddel innen nyílik >>>

 A hónap utolsó hétvégéjén a száguldó cirkusz érkezik hozzánk - a Magyar Nagydíjat július 27-én láthatjuk.

Persze, aki nem nézni, hanem csinálni akarja, annak is akad program: Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság, azaz Extrememan Nagyatád július 23-27 között; Fertő-tó kerülés futva és kerékpáron, azaz Sör-kör július 11-13!

Aki egy héttel korábban látogat Sopronba, az vélhetőleg nem futni, hanem táncolni fog - július 2-6 között a VOLT fesztivál dübörög a városban.

Július 8-án a Budapest Parkban zenél a Budapest Bár. Színpadon Lovasi András, Kollár-Klemencz László, Frenk, Keleti András, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián, Németh Juci, Behumi Dóri, Ferenczi György, Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc és Mező Misi.

Július 19-én a Budapest Kongresszusi Központban lép fel Dr House avagy Berti Wooster született Hugh Laurie. Nem betegségeket kutat, és (remélhetőleg) nem szól be a nézőknek, ellenben zenélni fog.

Július 11-13 között Visegrádon Nemzetközi Palotajátékokat rendeznek, Nyírbátorban ugyanekkor a Szárnyas Sárkonyoké a főszerep.

Vácon barokk kulturális fesztiválon szórakozhat a nagyérdemű, ez a Váci Világi Vigalom, a dátum július 18-20.

A Szegedi és a Tihanyi Szabadtéri Játékok is július 4-én kezdődik, és egészen augusztus végéig várják a nézőket a különböző előadások. Szegeden debütál a Mamma Mia, ugyanitt a Háry Jánosban Gérard Dépardieu is színpadra lép.

És végül néhány öko-program: A Duna-Dráva Nemzeti Park szervezett túráján július 5-én lehet megismerni a Mészégető-források patakos barlangját, melynek egyediségét a vízesések és a kőzetek felszínét borító fekete bevonat adja. A barlangban megtett túra hossza 400 m, de a teljes programra 3-4 órát kell számolni. Előjelentkezés szükséges! Erre a túrára júliusban csak egyszer kerül sor, de a "Hódító Hód" elnevezésű kenus felfedezőútra kétszer, július 12-én és 26-án is elmehetünk.

Jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr526418611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása