Korábban már olvashattátok szubjektív válogatásomat Brazília természeti szépségeiről, most az épített örökségből csemegézek. Legutóbb kihagytam az Amazonas dzsungelét, most kihagyom Riót - hiszen annyi minden másból lehet válogatni!
Itt van például Brazília első fővárosa, Salvador de Bahia (korábban itt olvashattatok róla), mely 1549-től 1753-ig játszott központi szerepet az ország közigazgatási és gazdasági életében. A város kialakítása a 16. század során kezdődött, az utcaszerkezet ma is ezt tükrözi. A főbb épületek (katedrális, nagyobb barokk paloták) a 17-18. század során épültek. A sokféle színben pompázó portugál koloniális épületek közül sok az egyedi stukkódíszítés miatt is figyelemre méltó.
Az esőerdő belsejében, Brazília déli részén található a Sao Miguel das Missoes - egy jezsuita misszió romjai. A missziót a 18. században építették (a ma Argentínában található másik néggyel nagyjából egyidőben). A Sao Miguel a Piratini folyó partján található - ugyan egyetlen épület sem maradt teljesen épen, de jól látható szerzetesek háza, az iskola, a temető falai és az egykori barokk templom romjai is.
Diamantina városa Északkelet-Brazíliában, sziklás, rideg tájon, 1 200 méter magason, egy meredek lejtőn található. Talán a neve már el is árulta: egykori gyémántbányász városról van szó. Diamantinát a 18. században alapították, az épületek portugál barokk stílusa is ezt tükrözi. A város érdekességei közé tartozik a városi piac épülete, a Geológiai központ két épületét összekötő fedett kék-fehér fa gyaloghíd, az Antonio Torres Könyvtár facsipkés, zárt terasza és a szobrokkal ékesített díszkút.
Sao Luís városa az ország északi részén fekszik. A várost ugyan franciák alapították, majd még a portugálok érkezése előtt egy darabig holland kézen is volt, de mégis a klasszikus portugál városépítészet egyik legegységesebben, szinte értintetlenül megmaradt példánya. Kb. 4 000 épület található a város történelmi központjában, közöttük elegáns paloták, többszintes lakóépületek és a szegényebb lakóhelyéül szolgáló kisebb házak is.
A Bom Jesus do Congonhas - szentély Belo Horizonte városától délre található. A barokk templom a 18. század második felében épült. A templomhoz vezető lépcsősort az apostolok szobrai díszítik, belül pazar rokokó díszítését lehet megcsodálni. A templom és a szobrok, a barokk kor egyik kiemelkedő építészének-szobrászának, Aleijadinhónak művei.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.