Itt a nyár, így mi is megkezdtük a nyaralós programokat, elsőként – szokás szerint - egy sportos hosszú hétvégével, ezúttal a Budapesttől mindössze 60 km-re található, a Nógrád megyei Diósjenőn.

A Börzsöny lábánál fekvő Diósjenő Budapesttől kb. 45-50 perc alatt elérhető az M2-es úton. Az erdőszéli település zsákfalu, így átmenő forgalom nem zavarja a nyugalmat. Ideális kiindulópont erdei túrázáshoz, hegyi kerékpározáshoz vagy akár pecázáshoz.

A faluban van kemping, panzió és kiadó vendégház is: a mi választásunk ez erdő mellett álló „Forest House” kis házaira esett. Tavaly ősszel az egyik túránkon láttuk meg, és rögtön megtetszett – nem is csalódtunk benne. Bár alapterületre nem nagy (40 m2-es házhoz 50 m2-es terasz tartozik), kívül-belül tökéletesen kényelmes. Igazából hosszasan sorolhatnám, hogy mi mindennel van felszerelve, de szerintem felesleges. Ezt ugyanis a weboldalán pontosan leírva megtalálja mindenki, akit érdekel. A legnagyobb wow-faktor kétségkívül a teraszon található privát jacuzzi, de ami igazán nagyszerűvé tette a helyet, az a vendéglátók hozzáállása. Az olyan apróságok, mint színező és játék a gyerekeknek, grillezéshez felaprított fa, hűtőbe bekészített üveg pezsgő és csokoládé, a precízen visszaigazolt foglalást, a részletes levél az érkezés mikéntjéről az utazás előtt… és még sorolhatnám hosszasan. Bátran ajánlom mindenkinek a helyet – őszre, télre, tavaszra és jövő nyárra: mert idén már nem láttam szabad helyet a naptárukban….

Kép forrása: foresthouse.hu

Bár valószínűleg ezt a néhány napot a házikóhoz tartozó medencében és a jacuzziban is el tudtuk volna tölteni, azért szokásunk szerint sportos programokkal gazdagítottuk a hétvégét. Elsőként egy tavaly ősszel már végigjárt túrát ismételtük meg.

Diósjenőről először a Csehvárhoz kapaszkodtunk fel. Az Árpád-kori várból nem sok maradt: a sánc vonala is alig-alig vehető ki már. A kirándulás első meredek szakasza idáig tartott: innen könnyebb az útvonal, a Kemence-patak mellé fordultunk ki (mi ősszel a Gál-forrásnál szalamandrát is láttunk, most meg kellett elégednünk ebihalak tömegével). Kereszteztük a Királyházára és Kemencére vezető betonozott erdei utat, majd újra felfelé indultunk a Závoz-tetőig. Innen is pazar kilátás nyílik Diósjenőre és környékére, de mivel maradt még energia, felkapaszkodtunk a Kő-szirtre (jelöletlen út, kb. 1 km oda-vissza), onnan ugyanis tényleg lélegzetelállító a panoráma. A túrát javát itt már letudtuk: Diósjenőig már csak egy rövid lejtős séta várt ránk. Kitérő nélkül 7,5 km a kirándulás, a képek alatt a link a teljes navigációhoz (a Forest House-ig a túra végén kicsit változtatni kell, azaz célszerű maradni a sárga jelzésen), szerintem gyerekkel is könnyen teljesíthető.

A másik erőpróbának két keréken vágtunk neki, az első szakasz ismét a Závoz-tetőig vezetett. Rövid, ámde igen meredek útszakaszról van szó, 14%-os emelkedőt kellett leküzdeni. A hegygerinc után azonban Kemencéig végig lejt az út, ráadásul az árnyas patakvölgyben haladva a kánikula ellenére kellemesen hűvös volt az idő. Az erdészeti útra elvileg csak engedéllyel lehet behajtani, mi azonban jónéhány autóval találkoztunk, és őszintén szólva nem tűnt mindegyik erdészeti járműnek…. A visszaút előtt Kemencén a Kőrózsa Panzióban ebédeltünk egy kiadósat.

Habár egy darabig kacérkodtunk az ötlettel, hogy visszafelé Bernecebaráti – Pénzásás – Diósjenő útvonalon próbálkozunk (legalábbis a család edzettebb fele), de végül maradtunk a járt úton és ugyanúgy Királyháza- Závoz-tető útvonalon tekertünk vissza. Kemencéről Diósjenőre határozottan könnyebb eljutni: hosszabb az emelkedő, de ezért aztán nem is annyira meredek, így összességében kevésbé megerőltető. A Závoz-tetőről Diósjenőre lefelé aztán lehet kapaszkodni a kormányba és a fékbe, hiszen a 14% itt is 14%: a szerpentinen pillanatok alatt lehet felgyorsulni. A táv nálam 27,3 km, szóval az emelkedőt leszámítva nem olyan hatalmas erpőpróba. Akinek van ideje, Kemencén el lehet tölteni hosszabb időt, hiszen van strand meg kisvasút is!

A hétvége alatt teszteltük Diósjenő két éttermét is: a Play Panzió és a Mona Liza Pizzéria is hasonló jellegű menüt kiníál: házias-magyaros ételek, az örök favorit pizza-tészta sorral kiegészítve, így finnyás gyerekek esetében is biztosra mehetünk. Minőségben nekem a Mona Liza jobban bejött, mintha a kiszolgálás is kedvesebb lett volna. Ezen kívül kerti grillezés és teraszon reggelizés jelentette a kulináris élvezeteket, mindkettőt jó szívvel ajánlom!

Hazaútra a kiskamaszunk minden tiltakozása ellenére rövid kultúrprogramot iktattunk be: a Nógrádi várba sétáltunk fel. A településnek is nevet adó vár a 11. században épült, s mivel a 17. században egy villámcsapás után felrobbant, ma már sajnos csak romjai láthatóak - azok viszont már messziről! Sok izgalmat nem rejtegetnek a romos falak, de látogatása ingyenes, csak a dombot kell megmászni érte (illetve fakultatív alapon a kiskamasz nyöszörgését). 

A képeket visszanézve vidám nyárindítón vagyunk túl, ebben a szemléletben haladunk tovább a kalandok felé!