Űrturizmus: Irány a Mars!?

Aki szeretne marslakó lenni, az most figyeljen! Nem arról van szó, hogy beöltözünk vicces zöld űrlénynek farsangkor, hanem egy kicsit (?) komolyabb dologról. Egy holland beruházó ugyanis elkezdte fogadni a jelentkezéseket az első marsi telepekre. A tervezett kiköltözés 2023. áprilisában indul, és jó tudni, hogy a repülő- bocsánat! az űrhajójegyet csak az odaútra lehet megváltani.

A jelentkezőknek a regisztrációs díj megfizetése mellett egy 1 perces videófilmet kell készíteniük magukról, melyben elmagyarázzák, hogy miért alkalmasak is ők a marsi életre. A regisztrációs díj 5-73USD között mozog, függően a jelentkező országának gazdasági helyzetétől. A cég nagyjából egymillió jelentkezővel számol, közülük több fordulóban választják majd ki a szerencsés utazókat. Először a videó alapján szűrnek, majd orvosi vizsgálat következik, azt pedig országonkénti döntő követi. A tervek szerint az országonkénti válogatást valamelyik tévécsatorna is közvetíti majd, így egy embert a közönség juttathat tovább, a többiről pedig a Mars One "zsűrije" dönthet. Az utolsó, nemzetközi fordulóban kell bizonyítani, hogy a pályázó képes kibírni az életet a kemény marsi körülmények között is - a győztes 24 hat csoportban készül majd fel a nagy utazásra.
Lentebb látható a bemutatkozó, kedvcsináló videó:

Május elejéig már 78 000 jelentkező akadt (április 22 óta lehet pályázni), így mondhatni elég nagy az érdeklődés. Alsó korhatár 18 év, felső nincs de azt azért érdemes tudni, hogy az előzetes tervek szerint a 20. marslakó 2033-ban költözhet ki majd a vörös bolygóra.

A terv elég pontosan kidolgozott, kérdés, hogy a cégnek sikerül-e előteremteni az induláshoz szükséges alaptőkét, továbbá, hogy hogyan kívánják kezelni a NASA szerint halálos mértékű sugárzás problémáját - mert ezek a kérdések egyelőre nyitottak....

További információ a Mars One weboldalán érhető el >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr605318791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monddazigazatmar 2013.06.02. 12:55:02

Na, basszus ez lesz akkor a marsi valóvilág. És ha ebbe is olyanok jelentkeznek mint VV Cristofel, akkor soha nem lesz értelmes élet a Marson.

JohnHenry 2013.06.02. 13:20:10

ezzel egészen új alapokra helyezték a reménytelenül hiszékeny bolondok pénzének lenyúlását.

Pistának jó lesz 2013.06.02. 13:35:46

@JohnHenry: savanyú a szőlő, hogy nem neked jutott eszedbe?

dr. KING SCHULTZ (törölt) 2013.06.02. 13:39:38

hamar kiutálják az ilyen való világ szintű embereket a marsról az ottani életformák

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.02. 14:18:21

Nálam ez olcsóbb. Csak 10 dollárt kérek regisztrációért. Bomba üzlet, hiszen jobban megéri 10 dollárért nem kapni semmit, mint 73-ért.

Inimma 2013.06.02. 15:04:18

A Hold-telkek árusítása után kellett már valami új.

kuki123 2013.06.02. 16:30:47

Az év csalása díjra esélyes.

És hogy miért?
1.tegyük fel 1 millióan jelentkeznek
1Mx73 dollár az 73 millió dollár
szép summa, de arra sem elég hogy egy műholdat feljuttasson és pályára állítson egy cég.
hu.wikipedia.org/wiki/NASA

2. most túlléptünk a költségeken
jelenleg az utat se bírnák,

3. ha valmelyik valami folytán túléné az utat, akkor ha szerencsésen leszállt
magába szívhajta a friss oxigént...jah hogy nincs levegő...nah szóval amit amit magával vitt oxigén előállító berendezésből ...jah hogy az űrállomáson is pótolni kell folyamatosan az nem gáz...pedig az az még itt van egy köpésre a marshoz képest.

4. tegyük fel nem jön össze a pénz. visszaadják?
Költő a kérdés :D

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása