Láttál már vulkánt belülről?

A vulkántúrák régóta léteznek, és a kimondhatatlan nevű Eyjafjallajökull 2010-es kitörése óta mint a vulkánturizmus, mint Izland igen népszerű desztináció. Nagyjából minden létező tűzhányóra fel lehet mászni, lehet kénes füstöt szívni, forró talajon taposni - de ki az aki már belülről is látott vulkánt? Jules Verne regényében Otto Lienbrock és unokaöccse, Axel egy izlandi vulkánon keresztül indulnak el a Föld középpontja felé - nos, ha odáig nem is, de a kráter aljáig leereszkedhetnek azok a bátrak, aki a Discover the World túrájára jelentkeznek.

Továbbra is Izlandon járunk, hiszen itt van választék bőven - több mint 100 tűzhányó található a szigetországban. A látogatható Thrihnukagigur vulkán ugyan mintegy 4 000 éve nem aktív, de azért persze sose lehet tudni (hogy újabb irodalmi példával éljek, Kisherceg is mindig megtisztítja az összes vulkánját...).

A túrán résztvevő bátrak először megmásszák a megkövesedett lávamezőt (a tervek szerint 30-40 perc), majd rövid biztonsági oktatás után egy kötélen függeszkedő kabinnal ereszkednek le 120 métert, egészen a vulkán aljára, ahol nagyjából 1 órát töltenek. Az izgalmak és nem mindennapi látvány után hagyományos izlandi húsleves és forró italok mellett lehet kibeszélni az élményeket.

Miután ez a világ egyetlen, belülről is látogatható tűzhányója, a programszervezők nem győzik kapkodni a telefonokat, és visszaigazolni a jelentkezéseket. A túra Reykjavikból indulva kb. 5-6 órát vesz igénybe, június és július hónapokban naponta négyszer indul. Ára 195 angol font (kb 78 000 HUF). Aki kedvet kapott a túrára itt jelentkezhet! További izgalmas részletek a vulkánról itt olvashatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr394519490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dukeekud 2012.05.18. 16:52:27

Ugyan ma, ez csak makett, ilyen nincs is.
Es egyebbkent is, leereszkedni egy, mukodeskeptelen vulkanba, az egy nagy semmi. Miert nem egy mukodo vulkanba ereszkednek ?

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (6) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (9) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (16) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (19) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com