Múzeumok: Autók

Szeretném bizonyítani, hogy múzeumba járni jó - a mai posztban sok múzeum lesz, de a téma közös: az autó! Európai autós múzeumok kedvcsináló felsorolása következik.

Németországban ahány autó, annyi múzeum. Ugyanabban a városban, Stuttgartban található a Mercedes és a Porsche múzeuma is. A Mercedes múzeum a Daimler gyár kapuja mellett áll, az építészetileg is egyedülálló épületében 16 500 négyzetméternyi kiállítóterem van - állandó kiállításán mintegy 160 autó látható. 2012. januárjától ideiglenes kiállításon ismerkedhetünk a Mercedes Benz SL 60 évnyi történetével. A cég központja mellett, immáron a sokadik helyén áll a Porsche múzeuma. A pazar épület 2009-ben nyílt meg, kb. 80 darab autót őriz, közöttük sok ikonikus, régi darab is látható. A BMW történetét Münchenben ismerhejük meg - az Olimpiai Park mellett álló múzeum 1972. óta várja a látogatókat (2004-2008 között felújítás miatt zárva volt). A kiállításokon láthatóak régi és új autók, motorok és számtalan, a BMW-hez kapcsolódó ereklye is.

Zwickau ad otthont az Audi szentélyének: az August Horch Museum az autógyártás több mint száz évnyi történetét mutatja be. Az első Horch modellek mellett megismerhetőek a Trabantok és a legújabb és legmodernebb Audik is, de egy 1930-as évekbeli benzinkút is megcsodálható.

 

 

 

Wolfsburgban, a Volkswagen központja mellett áll az Autostadt, mely összesen 7 épületben mutatja be a Volkswagen és más márkák történet, autóit. Egy-egy pavilont kapott a Skoda, a Lamborghini, a Seat és az Audi, és közös épületben látható a Bentley és a Bugatti. Legizgalmasabb látványossága a két "Autótorony": a kör alapú 20 emeletes épületek hatalmas garázsokként funkcionálnak. Ugyan üvegfaluk lehetővé teszi, hogy a látogatók kívülről is megnézhessék azt az összesen 800 új autót, melyet a tulajdonos érkezésig itt tárolnak, de nem szabad kihagyni a belső túrát sem a fantasztikus üvegfalú lifttel. Főként NSU modelleket találunk az altlußheimi Museum Autovisionban. Az öt különböző kiállítás a közlekedés, autógyártás különböző időszakait mutatja be, így azoknak is jó program, akiket nem egy bizonyos autófajta, hanem úgy általában a közledés nyűgöz le.

Olaszország Nemzeti Autómúzeuma (Museo Nazionale dell'Automobile) Torinóban található; nem csak olasz autók, hanem 8 ország közel 200 autótípusa látható itt, köztük az első olasz autók is (pl egy 1896-os Bernardi). Ferrari-rajongók, szurkolók kötelező olaszországi programja a maranelloi istálló és a múzeum meglátogatása: a kiállítás folyamatosan változik, nem csupán az autók és megnyert serlegek emlékhelye ez! Évente mintegy 200 000 látogatója van - számukra jó hír, hogy a közeli Modenában újabb látványosságot érdemes mostantól felkeresni. Enzo Ferrari szülőházában 2012. márciusában nyílt múzeum, ahol az első kiállításon nem csupán pazar Ferrarik láthatóak, hanem minden ami a legenda születésével kapcsolatos. (Remek képgaléria a Nol.hu-n!) És ha már Modenában járunk -  gyönyörű Maseratik tekinthetők meg a Panini Museum gyűjteményében. 2001 óta Sant'Agata Bolognese ad otthont a Lamborghini múzeumának. Aki végignézte a múlt és jelen legszebb és legjobb modelljeit, annak lehetősége van a gyár meglátogatására, így lehet ismerkedni a gyártás folyamatával is.

London egyik talán kevésbé ismert látványossága a London Motor Museum. (Az igazsághoz tartozik, hogy nem Londonban, hanem annak egyik elővárosában, Hayesben található.) Több mint 100 egyedi autó látható itt, sokukat filmekből is ismerhetjük; különleges modell például Starsky és Hutch dedikált autója. A gyűjtemény legrégibb darabja az 1930-as évekből származik. A dél-angliai Beaulieu-ben várja látogatóit a National Motor Museum, ahol több mint 250 autó és motorkerékpár, egy 1930-as évekbeli szerelőműhely és csak idén 50 darab Bond-autó is megtekinthető. Az ideiglenes kiállítás (Bond in Motion) apropója a Bond-filmek születésének 50. évfordulója, és valószínűleg sokáig ez az egyetlen lehetőség, hogy ezeket a csodás járműveket egyszerre, egy helyen tudjuk megcsodálni.

Egyedülálló kiállítóhelye van a Bentley-nek: a csodás sussexi birtokon nem csak a régi autók szerelmesei találják meg a számításukat (1904-30 közötti modellek gyűjteménye látható itt) hanem az angol táj és kultúra rajongóinak is tetszeni fog a klasszikus angolkert, a madárrezervátum és a birtok tradicionális épületei. Német márka angol földön - a brooklands-i Mercedes-Benz World az egész család (igazából inkább csak a férfiak) számára nyújt kikapcsolódást: a kiállítások mellett néhány Mercedes modellt ki is lehet próbálni!

Angol márka osztrák földön: a világ legnagyobb Rolls-Royce gyűjteménye Ausztriában, Dornbirban található. A háromszintes, 3 000 négyzetméteres kiállítóteremben minden megtalálható, ami a Rolls-Royce-szal kapcsolatos. A földszinten a gyűjtemény 20 leghíresebb Rolls-Royce-a tekinthető meg, melyek közül néhány a királyi család tulajdonából került ide.

 

Akinek mindez nem elég, az látogasson el Franciaországba, a világ legnagyobb autós múzeumába. A Cité de l'Automobile Mulhouse-ban várja látogatóit, kiállítótermeiben több mint 400 autó látható, sokat ki is lehet próbálni. Egyedi gyűjteményük van gyermek játékautókból, és izgalmas, interaktív programokat kínálnak a legkisebb látogatóknak is. A gyűjtemény egyik éke az a Bugatti-Veyron, mely 250 km/h száguldás után 10 másodperc alatt képes megállni! 

Persze a sort még sokáig lehetne folytatni - akit érdekel a téma, az a wikipédia megfelelő oldalán csinos listát talál.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr914331098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

victor vacendak 2012.05.30. 22:36:15

A máltai Classic Car Museumban kétszer is voltam. Nagyon sok ritkaságuk van, és évről évre frissítik a "készletet". A wiki lista elég béna, mert nem szerepel rajta annak ellenére, hogy az egyik legkomolyabb kollekció Európában.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása