Múzeumok: Kopernikusz Tudományos Központ

Középiskolai osztálykirándulások, utazások alkalmával általában a hideg rázott arra a programpontra, hogy "múzeumlátogatás". Ezek ugyanis egytől-egyik dögunalmasak voltak: csendben sétáltunk üvegtárlók között, melyekre olyanok voltak kiírva, hogy "akármi-kori leletek" meg az "őshonos bikkmakk-madár jobb lába" vagy "hagyományos tejmakarófa". A teremőrök pedig sandán nézték a kamaszhadat, hogy mikor lehet valamiért szólni, nevezetesen, hogy túl hangosak vagyunk, túl közel mentünk vagy éppen túl messzire.... Lehet, hogy a kor teszi, de mostanában kezdenek érdekelni a múzeumok - persze okosan válogatok, pontosan tudom, hogy milyen kiállítást nézzek meg. Az üvegtárlókban elhelyezett tárgyak továbbra sem vonzanak, de szerencsére a világban megjelentek az érdekesebb múzeumok - néhányat ebben a most induló sorozatban ismerhettek meg.

 

A lengyel főváros, Varsó központjában, a Visztula partján nyílt meg a Kopernikusz Tudományos Központ. Igazi "interaktív" múzeum, ahol nem csupán nézhetjük a dolgokat, hanem részt is vehetünk az eseményekben, saját bőrünkön tapasztalva meg a tudományt.

Jelenleg hét különböző "kiállítás" található itt - az idézőjel azért, mert ezek nem hagyományos kiállítások. Szabadtéren, zöld parkban művészeti alkotások segítenek megismerni a víz erejét, a naprendszert, de krátereken keresztül beleshetünk az épületbe is. Itt kapott helyet a szabadtéri színpad, ahol előadásokat, koncerteket rendeznek.

 

 

Játszóházas környezetben ismerkedhetnek a világgal a 3-6 év közötti gyermekek. A BUZZZ az ő terepük, ahol színek, formák, hangok és szagok mutatjék be a természet csodáit.

 

A LightZone a sötétség világa: egy krimi közepén találjuk magunkat. Egy rendőrnyomozó asszisztenseként 40 különböző kísérletet kell elvégezni, és így együtt oldjuk meg a bűnügyet.

 

A nagykamaszok, fiatal felnőttek problémáit próbálja meg vizuálisan is megmutatni a Re:Generation. Egyén és közösség, női-férfi agyműködés különbségei - csak néhány a számtalan megismerhető és feldolgozható kérdés közül.

 

A Kopernikusz Tudományos Központ még épül: a teljes komplexum 15 000 négyzetméterén a kiállítások mellett laboratóriumok, műhelyek, konferenciaterem, kávézó, étterem, garázs, planetárium és csillagvizsgáló is lesz. Ez nem hagyományos múzeum - és éppen ezért érdemes meglátogatni. A természettudományoktól sokunkat riasztottak el - itt az idő visszatalálni ebbe az érdekes világba.

 

Akinek szembejött már érdekes múzeum az ossza meg velem - kommentekben várom a tippeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr632275463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.12.05. 08:11:18

ez az összeállítás jó. elgondolkodtam, hogy nyáron arra kanyarodok...

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2010.12.06. 14:39:38

@www.Bisex.hu: Örülök - és köszi, h benéztél. Jó szórakozást hozzá!

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása