Sorozatok nyomában

A Highclere Castle-ról szóló posztom kapcsán gondolkodtam el először, hogy vajon milyen más sorozathelyszínek lettek ilyen sikeresek - kellett egy kis idő, hogy a gondolatból írás legyen, de végül csak sikerült összegyűjtenem néhány ikonikus sorozat néhány ikonikus épületét.

A Guldenburgok öröksége című sorozat egy német nemesi, nem mellesleg sörfőzéssel is foglalkozó családról szólt, melyet itthon a 90-es évek elején láthattunk (először). A filmben a gyönyörű barokk kastély is főszereplő volt. Az 1736-ban épült Wotersen-kastély Hamburgtól keletre található. Maga a kastély belülről nem látogatható, de az egykori mezőgazdasági melléképületek gyakran adnak otthont rendezvényeknek.

És ha már a német sorozatok - ki ne emlékezne a számunkra felfoghatatlan kórházi körülményeket (is) bemutató Klinika című sorozatra. A kórház épületét Dél-Németországban, Glottertalban (természetesen a Fekete-erdőben) találhatjuk meg . Nem turistalátványosság - kórházként működik ma is.

A Ewing-család történetét a Dallas című sorozatból ismerhettük meg. Az Egyesült Államokban 1978-ben került először a képernyőkre, majd elindult világhódító útjára - 95 országban vetítették! A család otthona nem csak a sorozatban, hanem a valóságban is Texasban, Dallas közelében található. A Southfork Ranch ma már a város és a környék egyik legnagyobb turistalátványossága. A házban a forgatás egyes kellékei is láthatóak, pl Lucy esküvői ruhája, a fegyver, mellyel Jockey-t lelőtték és van Ewing-családfa is!

Persze ne feledkezzünk meg a hazai felhozatalról sem - pénteken Dallas, de csütörtökön! Az a Szomszédok estéje volt- a gazdagréti lakótelep mindennapjait 12 évig nézhettük. Gazdagrét panelházai ma is állnak, és a sorozat népszerűségét bizonyítja, hogy tavaly szervezett látogatások is indultak a Lantos utcába. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr25855174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manarola (törölt) 2014.05.14. 10:09:15

A Scwarzwaldklinik már régóta nem üzemel. Egyébként akkoriban szanatórium volt. Mára sajnos egy elhagyatott "gazos" épület, a bejárati ajtón egy felirattal megemlékezve, hogy a sorozatot ettől-eddig itt forgatták.
img.welt.de/img/vermischtes/crop102108903/3748729327-ci3x2l-w620/mkl-e-BM-Bayern-Glottertal.jpg

Viszont érdekes Dr. Brinkmann háza, ami a mai napig néprajzi múzeumként várja a látogatókat Grafenhausenben.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d0/Grafenhausen_H%C3%BCsli_2012.jpg

pucros 2014.05.14. 11:22:05

Voltam Southforkban, de tényleg azért, mert Dallas egy hihetetlenül unalmas hely, ahol tényleg semmit nem lehet csinálni. "A város és a környék egyik legnagyobb turistalátványossága" teljesen helytálló - de ez nem a ranch érdeme, inkább a környék sara.

szumátrai szikár szatír 2014.05.14. 11:43:19

A guldenburgok "ökörségét" nagyon utáltam.

gizmo26 2014.05.14. 11:45:50

A Szomszédok panelja kellett a végére. Az úgy visszarántott a rideg magyar valóságba, csak sajnos kevés előtte a felvezetés, ami jelentősen fokozta volna ezt az hatást. Lett volna még téma rendesen, például Walter White lakóháza, (Breaking Bad), Al Bundy lakóháza (Egy rém rendes család), Jay minimalista háza (Modern család), a LOST "szigete", Brody lakása (Homeland). A birtok, ahol Magnum lakik, a Szökés börtöne, és egyebek...

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.05.14. 12:12:51

Klassz a lista, csak kissé "kurta. Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának"!

BobbyEwing 2014.05.14. 15:04:46

home, sweet home... :)

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.05.14. 17:46:08

@gizmo26: mondjuk ehhez ismernem kellett volna ezeket a sorozatokat ;) Magnum még megvan, Rém rendes is, csak nem nagyon szeretem, de a többi. Mondjuk akkor minek írok ilyenről, az is igaz....

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása