A világ egyik legöregebb kereskedelmi légitársasága, a KLM októberben ünnepelte 100. születésnapját. Talán még nem késő egy poszttal felköszönteni a születésnapján így november közepén sem.
A holland légitársaságot 1919. októberében alapították (szóval éppen 100 éve), de első járata csak 1920. májusában szállt fel London felé.

1924-ben ők üzemeltették a világ leghosszabb légijáratát: Batáviába (a mai Jakartába) indult holland gép. Több megállóval majdnem 2 hétig tartott az út - ma ugyanezt 15 óra alatt teszik meg. 1934-ben repülték át először az Atlanti-óceánt: ekkor Curacao szigete volt az úti cél. A 2. világháború után a A KLM volt az első európai légitársaság, mely New Yorkba repült: 1946 óta van közvetlen járatuk az észak-amerikai metropoliszba.

Ma 5 kontinens 162 repülőterét érhetjük el a kék-fehér KLM gépekkel. Összesen 574 repülőjük van, 2018-ban 100 millió feletti utasszámot regisztráltak. A legrövidebb járatuk az Amszterdam-Brüsszel (170 km), a leghosszabb ennek hetvenszerese: az indonéziai Denpasar 12 000 km-re van, ide egy szingapúri megállóval repülnek.
A Cityhopper-gépek kivételével minden repülőjüknek saját neve van (a lajstromjel mellett). Az Airbus 330-asok egy-egy híres térről kapták a nevüket, a Boeing 737-esek madarakról, a 747-esek városokról, de vannak nemzeti parkok és világörökségek nevét viselő gépek is. És van egy, mely a KLM egyik alapítójának nevét kapta: A PH-BQA lajstromjelű gépmadár Albert Plesman nevét viseli.
2008-ban a világ legnagyobb légitársasága lettek, 2011-ben a 10 legbiztonságosabb légitársaság közé kerültek be. 2011 másik fontos eseménye a légitársaság életében,hogy ekkor kezdtek el bio-üzemanyagot használni a párizsi járaton.

A KLM otthona, központi repülőtere, "hubja" az amszterdam Schiphol: területe 2 787 hektár, nagyobb, mint néhány holland város. 104 légitársaság van jelen a repülőtéren: 98 ország 327 városába indulnak innen járatok. A repülőtér 1852-ig tó volt. Lecsapolták, és a tengerszint alatt 4 méterrel fekvő terület az 1. világháború alatt, 1916-ban kezdett repülőtérként működni. A katonai használat után 1920. május 17-én szállt fel az első kereskedelmi járat - ahogy azt fentebb már említettem, Londonba. 2018-ban 1,72 millió tonnányi áruforgalmat bonyolítottak le és 71,1 millió utas használta a repülőteret.

A KLM jelentése: Holland Királyi Légitársaság - Jól hangzik, ugye? Olyannyira királyi, hogy időnként maga Vilmos Sándor holland király ül be a pilótafülkébe másodpilótaként. Igyekszik titokban tartani, hogy ő van a fedélzeten, de állítása szerint az emberek többsége amúgy sem ismeri meg, amikor a kék egyenruhájában végigsétál a repülőtéren. Szóval ha legközelebb KLM géppel repülsz, jó lesz odafigyelni!

Forrás: blog.klm.com, schiphol.nl; Képek forrás: pinterest
A bejegyzés trackback címe:
https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr2914674463
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dzsok 2019.11.16. 15:38:54
"Összesen 574 repülőjük van"
Nem valós adat, 122 van nekik 14 megrendeléssel.
Nem valós adat, 122 van nekik 14 megrendeléssel.