100 éves a KLM
A világ egyik legöregebb kereskedelmi légitársasága, a KLM októberben ünnepelte 100. születésnapját. Talán még nem késő egy poszttal felköszönteni a születésnapján így november közepén sem.
A holland légitársaságot 1919. októberében alapították (szóval éppen 100 éve), de első járata csak 1920. májusában szállt fel London felé. 
1924-ben ők üzemeltették a világ leghosszabb légijáratát: Batáviába (a mai Jakartába) indult holland gép. Több megállóval majdnem 2 hétig tartott az út - ma ugyanezt 15 óra alatt teszik meg. 1934-ben repülték át először az Atlanti-óceánt: ekkor Curacao szigete volt az úti cél. A 2. világháború után a A KLM volt az első európai légitársaság, mely New Yorkba repült: 1946 óta van közvetlen járatuk az észak-amerikai metropoliszba.
Ma 5 kontinens 162 repülőterét érhetjük el a kék-fehér KLM gépekkel. Összesen 574 repülőjük van, 2018-ban 100 millió feletti utasszámot regisztráltak. A legrövidebb járatuk az Amszterdam-Brüsszel (170 km), a leghosszabb ennek hetvenszerese: az indonéziai Denpasar 12 000 km-re van, ide egy szingapúri megállóval repülnek. 
A Cityhopper-gépek kivételével minden repülőjüknek saját neve van (a lajstromjel mellett). Az  Airbus 330-asok egy-egy híres térről kapták a nevüket, a Boeing 737-esek madarakról, a 747-esek városokról, de vannak nemzeti parkok és világörökségek nevét viselő gépek is. És van egy, mely a KLM egyik alapítójának nevét kapta: A PH-BQA lajstromjelű gépmadár Albert Plesman nevét viseli. 
 
2008-ban a világ legnagyobb légitársasága lettek, 2011-ben a 10 legbiztonságosabb légitársaság közé kerültek be. 2011 másik fontos eseménye a légitársaság életében,hogy ekkor kezdtek el bio-üzemanyagot használni a párizsi járaton.
A KLM otthona, központi repülőtere, "hubja" az amszterdam Schiphol: területe 2 787 hektár, nagyobb, mint néhány holland város. 104 légitársaság van jelen a repülőtéren: 98 ország 327 városába indulnak innen járatok. A repülőtér 1852-ig tó volt. Lecsapolták, és a tengerszint alatt 4 méterrel fekvő terület az 1. világháború alatt, 1916-ban kezdett repülőtérként működni. A katonai használat után 1920. május 17-én szállt fel az első kereskedelmi járat - ahogy azt fentebb már említettem, Londonba. 2018-ban 1,72 millió tonnányi áruforgalmat bonyolítottak le és 71,1 millió utas használta a repülőteret.  
A KLM jelentése: Holland Királyi Légitársaság - Jól hangzik, ugye? Olyannyira királyi, hogy időnként maga Vilmos Sándor holland király ül be a pilótafülkébe másodpilótaként. Igyekszik titokban tartani, hogy ő van a fedélzeten, de állítása szerint az emberek többsége amúgy sem ismeri meg, amikor a kék egyenruhájában végigsétál a repülőtéren. Szóval ha legközelebb KLM géppel repülsz, jó lesz odafigyelni!

Forrás: blog.klm.com, schiphol.nl; Képek forrás: pinterest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr7414674463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsok 2019.11.16. 15:38:54

"Összesen 574 repülőjük van"
Nem valós adat, 122 van nekik 14 megrendeléssel.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása