Hova utazzunk 2014-ben? Történelmi évfordulók

A történelmi érdeklődésük által motivált utazókat 2014-ben számos európai úticél várja. Az idei évben emlékezünk meg az I. világháború kitörésének 100., a normandiai partraszállás 70. és a berlini fal leomlásának 25. évfordulójáról.

Az első világháború centenáriuma előtt közös eseménysorozattal hajt főt Európa. Az évforduló kapcsán a Lonely Planet is összeállította saját listáját a világháborúhoz köthető ismert és kevésbé ismert helyszínekről, hadszínterekről a nyugati front lövészárkaitól Gallipoliig.
Az emlékezés egyik legnyilvánvalóbb helyszíne kétségtelenül Szarajevó: a Latin-híd közelében meggyilkolt Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös elleni merénylet szolgált a háborút kirobbantó ürügyként. A város – feltehetően az évforduló okán is – pályázott a 2014-es Európa Kulturális Fővárosa címre, de a pályázat sikertelenségétől függetlenül ma Délkelet-Európa egyik legizgalmasabb városa.


A Magyarországhoz való földrajzi közelség és az itteni, százezer fősre becsült magyar veszteség okán is mindenképpen megemlítendő az Isonzó (mai nevén Soča) mentén, a mai Olaszország és Szlovénia területén kialakult állóháború. Az isonzói csatáknak állít emléket a szlovéniai Kobarid kiváló, az Európa Tanács által is kitüntetett múzeuma, amely honlapján magyar nyelvű információkkal is tájékoztat az állandó és időszaki kiállításokról, valamint a csaták emlékeinek helyszínére vezetett túrákról.

Az első világháború leghosszabb és legkegyetlenebb csatái Verdunnél és a Somme folyónál zajlottak. Ezek emlékhelyeinek felkeresésén túl az idei évben egy másik fontos esemény is apropót nyújthat a Franciaországba készülő történelmi érdeklődésű utazóknak: a normandiai partraszállás 70. évfordulója. A június 6-i megemlékezés veteránok és az érintett országok kormány-, illetve államfőinek részvételével zajlik, az eseménysorozat azonban egészen augusztus közepéig tart majd. A Robert Capa fotóiról is ismert emlékezetes helyszíneken addig is a normandiai turisztikai hivatal honlapján tehetünk 360°-os virtuális túrát

A berlini fal ledöntésének felkavaró képei már az én (késő harmincas) generációmnak is aktív emlékezetében élnek. Az 1961 augusztusában emelt fal több mint 28 évig létezett Berlin megosztottságának manifesztumaként. A berlini fal ledőléséhez vezető események sem nélkülözik a magyar vonatkozást: a vasfüggönynek a Páneurópai Pikniket követő fokozatos lebontása jelentős mérföldkő volt a folyamatban. A város újraegyesítése óta eltelt 25 évben Berlin arculata nagyot változott, és a multikulturális sokszínűség egyik fellegvárává, igazi európai várossá vált. A november 9-i évfordulón több ezer kivilágított, héliummal töltött léggömbből álló, 12 km hosszan húzódó fényinstalláció emlékezteti majd a város lakóit és a látogatókat a negyedszázada történt eseményekre. Az évfordulós megemlékezésekről további információk pedig itt találhatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr975698801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) börzsöny (6) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (8) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (11) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (52) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (16) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (19) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com