Egy szálloda, mely két országból is hívható belföldi tarifával - a Hotel Arbez egészen pontosan a francia-svájci határon található. Egyik ajtaján Franciaországba lépünk ki, a másikon Svájcba.
A különleges helyzetért III. Napóleon a felelős, aki 1862-ben egy békekötéssel újrarajzolta az országhatárt. Úgy esett, hogy az új határ éppen kettévágta Ponthus úr földjét - az élelmes francia lehetőséget látott ebben az új helyzetben, és a területen boltot nyitott, hiszen így két ország lakóival is kereskedhetett. Az építkezésre a béke aláírása és a svájci ratifikáció között eltelt mintegy kéthónapnyi joghézag alatt került sor.
A kis boltból 1921-ben lett szálloda és étterem, ekkor vette meg azt Jules-Joseph Arbez. A második világháború alatt egyszerre tudott elszállásolni német katonákat és francia ellenállókat is (mintha csak a Halló, Halló-t néznénk...), az egyik nációt a francia területen lévő bárban és étteremben, a másikat a svájci szobákban.
A területnek neve is van, egészen pontosan Arbézie Hercegség. Ezt a nevet 1958-ban, a Francia Nemzetgyűlés egyik tagjától, Edgar Faure-tól kapta, aki az akkori tulajdonost, Max Arbezt nevezte ki "hercegnek". Később maga Charles de Gaulle is ellátogatott ide, és ő lett a hercegség első díszpolgára.
A szállodát, melynek hivatalos neve Hotel-Restaurant Arbez Franco-Suisse, jelenleg Max dédunokái, Bérénice Salino és Alexande Peyron vezetik.
A pár szobás kis hegyi panzió La Cure falu mellett, a Jura-hegységben, 1150 méteren található. Kényelmes, fából készült bútorokkal berendezett szobák, az étteremben és a bárban helyi finomságok várják a vendéget. Ma már az sem számít, hogy honnan érkezel - a környék minden irányban nyitott: télen síelni, nyáron kirándulni lehet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.