Karibi körkép: ABC szigetek

Az ABC szigetek, azaz Aruba, Bonaire és Curaçao a karibi szigetvilág déli részén, Venezuelától északkeletre találhatóak. A kezdeti spanyol hódítók helyét 1634-ben vették át itt a hollandok. A területet így egészen a közelmúltig Holland Antillák néven ismerhettük, 2010. novemberétől azonban ez a "szövetség" megszűnt, s habár a három sziget még mindig Hollandia része, a királyságon belül autonómiát élveznek.

 

A sík és száraz Aruba a legnyugatibb és legkisebb sziget - területe 180 négyzetkilométer. A legnagyobb területű Curaçao 444, míg a "középső" Bonaire 288 négyzetkilométer. Mindhárom sziget a turizmusból él, és hatalmas szerencséjükre a hurrikánok által látogatott területen kívül esnek. Mindhárom szigetnek van repülőtere, Curaçao és Aruba Európából is elérhető, míg Bonaire a szigetek között járatokkal közelíthető meg. Ugyan mindenütt a búvárkodás, a közeli korallzátonyok élővilága a legnagyobb turistacsalogató látványosság, de muszáj elmondani, hogy a legnagyszerűbb búvár-élmény Bonaire szigetén várja az utazókat. A sziget körül elterülő tenger  a Bonaire-i Marine Parkhoz tartozik. A dél-nyugati partotl egy természetes öböl védi - ez terület a legideálisabb a búvárkodásra, mert a hullámok és az áramlatok kicsik. A sziget északi csücskében helyzekedik el a Washington Nemzeti Park, ahol számtalan növény, madár és állatfaj és védett környezetben. Az itt eltöltött nyaralás alatt nem szabad kihagyni a Pink Beach rózsaszín fövenyét és a Pekelmeer-lagúnát sem. A közelben ma is állnak azok a rabszolgakunyhók, amelyekben a 19. században a közeli sóbányában dolgozó rabszolgák laktak. S alig néhány méterre innen él Bonaire híres flamingókoloniáinak egyike, mely rózsaszínűvé varázsolja vidéket.

Kultúrában Curaçao a győztes: a főváros, Willemstadt történelmi belvárosa, benne 750 színpompás spanyol és holland koloniális épülettel világörökségi védelmet élvez. A város számtalan csatornája felett átívelő hidakat holland királynők után nevezték el, a Juliana, Wilhelmina, és az Emma-híd igazi látványosság a turisták számára. Mivel a sziget gyakran állt háborúban, ezért számtalan erődítmény található a sziget különböző pontjain. Összesen 13 különböző múzeum várja a sziget kultúráját és történelmét megismerni vágyókat. Az őslakosok, az európai telepesek és az idehurcolt afrikai rabszolgák életét bemutató múzeumon kívül található itt numizmatikai és tengerészeti kiállítás is.
A bulizni vágyó fiatalok (és idősebbek) pedig Arubára utazzanak: itt az éjszakai élet verhetetlen. Akad rengeteg olyan hely - étterem, söröző, kávézó, pub -, ahol állandóan szól a zene, nem is beszélve az állandó nemzetközi fesztiválokról. Aki a helyi specialitásokra vágyik, annak mindenképpen érdemes keddenként a szigeten tartózkodni, mivel akkor van a Bon Bini fesztivál, ami tökéletes ízelítőt ad a helyi kultúrából és étkekből.

A szigeteket repülővel legegyszerűbben amszterdami átszállással lehet elérni. Minden kategóriájú szálláslehetőség megtalálható itt: vannak egyszerű vendégházak, apartmanok, kisebb és nagyobb szállodák a legegyszerűbbtől a luxusig. Érdemes előre elgondolkodni, hogy mi a nyaralás programja, és aszerint választani tengerparti, városközeli szállodát, golfpálya-szállást, all inclusive hotelt vagy éppen konyhás apartmant. Városi és tengerparti taggal is rendelkező szállodaláncok általában kedvezményt adnak, ha mindkét szállodát kipróbáljuk. Néhány nap városnézés után néhány nap tengerpart - ez is egy megoldás a nyaralásra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr302574287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása