6 éves a blog!
6 éves a blog!

Éppen ma 6 éve, hogy elindítottam a blogot. Habár voltak hosszabb-rövidebb szünetek (munka, gyerekszülés, alkotói válság, lekvárfőzés és legutóbb a tanulmányok okán) - mégis keletkezett több, mint 900 bejegyzés. Ezen alkalommal köszönöm az összes kedves olvasónak, látogatónak, lájkolónak, követőnek,…

Blogszületésnap
Blogszületésnap

Immár a negyedik! Mit is csináljunk egy születésnapon? Említsük meg, hogy az eddigi legolvasotabb poszt továbbra is a világ legszebb gyaloghídjairól szóló - közel 20 000 letöltéssel. 2011. szeptembere, azaz több mint két éve nem tudtam ilyet érdekeset írni, ez egy kicsit…

3 éves a blog!
3 éves a blog!

Nos igen, éppen ma három éve kezdtem neki a blogolásnak - valami ajándék kijár most már az óvodáskorú Vojázsblognak, úgyhogy új fejlécet kapott. (Aki az index 2-n klikkel rám, már élvezheti egy ideje.) Hosszasan válogattam amúgy a betűtípusokat, végül sikerült kiválasztanom…

Két éves a blog!
Két éves a blog!

Igen, igen indul a harmadik évad! Reményeim szerint sűrűbben tudok jelentkezni, mint tavaly, de ehhez két kiskorú együttműködése is szükséges...Mindenképpen folytatom a három legnépszerűbb sorozatot, a különleges szállodákat, a karibi körképet és a top 10-est, de a többiben…

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása