Családi nyaralás Kelet-Stájerországban

Mikor legutóbb Ausztriában nyaraltunk (2014-ben Karintiát választottuk), bárányhimlős gyerekkel indultunk neki és az előrejelzések szerint több napnyi kitartó eső várt ránk (úgy is lett) - szóval készültünk alternatív programokkal. Most azonban, amikor a meteorológia folyamatos 30C-t jósolt, a gyerekek pedig makkegészségesek, a terveink között bringázás, kirándulás és strandolás szerepelt. Hogy mi lett belőle? Rutinos szülők jól tudják: szülő tervez, gyermek végez...... 

180730_ausztria_57.jpg

Ausztrián belül ezúttal Kelet-Stájerországot választottuk, mely kicsit több, mint 3 óra autóval Budapesttől (a mostani M1-es viszonyokkal inkább 4.....). Stájerország, "Ausztria zöld szíve", az ország erdőkben leggazdagabb területe, ugyanakkor fontos mezőgazdasága is: híresek borai, isteni az itteni alma és a tökmag(olaj), ezért aztán kulináris élvezetekben sincs hiány. Fürdőtavai, kirándulóútjai is számtalan turistát vonzanak.

Stubenbergsee mellett, Buchbergben, a tótól sétatávolságra foglaltunk szállást. A 2,7 km kerületű mesterséges tó Ausztria legmelegebb tava (ottlétünk idején 27-28C volt). A tó teljesen körülkerített (a strand nyitvatartási idején kívül szabadon látogatható), strandja kiválóan kiépített. Gyönyörű fű, röplabdapálya, büfék, csúszdák (kisebb és nagyobb is), napvitorlával fedett sekély "pancsoló" rész, homokos-kavicsos tófenék, játszótér, ugrálószikla a vagányaknak, SUP, kajak, vízibicikli, tó közepén napozóstég a jó úszóknak, segway-bérlés, vitorlások: igazi víziparadicsom, melynek partja sétára, görkorcsolyázásra ideális. A strand mellett található vidámpark és kalandpark (külön belépő ellenében) a hűvösebb napokra nyújt szórakozási lehetőséget.
A névadó falu, Stubenberg a falutól északra található. Kedves kis főterén éttermek sorakoznak, péntekenként a környék őstermelői tartanak piacot itt. A település egykori kastélya ma szálloda.  A faluban található a turistainformációs iroda is!

A tó partjától nem messze találjuk a Feistritz-folyót, melynek mentén halad a térség legkedveltebb bringaútja is. A viszonylag kis szintkülönbségű, főképp köves-kavicsos, ritkábban aszfaltos kerékpárút teljes hossza 84,5 km. Mi ebből a Stubenbergsee és Anger közötti, kb 15 km hosszú, teljesen autómentes szakasznak vágtunk neki a nyaralás harmadik napján. Az emelkedők és a köves talaj a hétévesnek eleinte nehézséget okoztak, de később javarészt sík és könnyebb terepen aztán már minden simán ment. (A folyóvölgyben szombatonként gőzmozdony vontatta kisvasút közlekedik, melyen a kerékpár szállítása ingyenes - így akár egy oda bringa, vissza vonat típusú kirándulást is össze lehet hozni).

Angerben ebédeltünk: a 14. század óta létező város népszerű nyaralóhely, egyik legnevezetesebb vendége Bartók Béla volt, az ő 1921-es nyaralásának emlékét tábla is őrzi. Nem tudom ő hol szeretett ebédelni, aki mostanában látogat erre, annak a Posthotel Thaller éttermét javaslom. Étlapján klasszikus stájer finomságok szerepelnek, melyek a legkiválóbb minőségben készülnek. Könnyű visszaútra készültünk, de a köves út bonyodalmat okozott: egy esés után a délutáni strandolást töröltük, helyette orvoskeresést és térdvarratást vettünk fel a programba.

És persze innen a kisebbik számára (meg a szolidáris családtagoknak) se kerékpár, se strand. Helyette alternatív programokat kellett találnunk, és ilyenkor a 30C már nem is annyira öröm, mint inkább nyűg.

Mivel amúgy is tervben volt, másnap a közeli Herberstein-kastélyt és állatkertjét látogattuk meg. A gót, reneszánsz és barokk stílusjegyeket ötvöző kastély a Feistritz folyó fölé magasodik, hatalmas parkjában bájos rózsakert és állatkert is helyet kapott. (A belépőjegy érvényes az állatkert mellett a kastélyba, a kertbe, a Gironcoli Múzeumba, és van mód egy rövid sétát tenni a folyó mentén is). Az állatkert hatalmas és meglehetősen dimbes-dombos is: kánikulában ezért igen fárasztó bejárni. Gepárdok, oroszlánok, puma, farkasok (őket éjszaka sokszor hallani, lévén légvonalban talán egy km sincs a távolság a mi lakhelyünk és a farkasok kifutója között), rengeteg földikutya, kenguruk, vörös panda, nandu, láma, vikunya, bivaly, sziamangok: csak néhány az itt élő állatok közül. A parkban van játszótér és étterem is - de sajnos egy árva csap sincs, amiből a fülledt melegben újra lehetne tölteni a kulacsokat. Kutyákkal érkezőknek viszont egy jó hír: négylábú barátainknak több helyen is van kint vízzel teli itatóedény. 

Kerékpár helyett kirándultunk (az ment varrott térddel): a környék erdeiben több kirándulóút is van. A Feistritz mellől, a vízierőmű épületétől indul meredeken felfelé a sétaút a Burg Neuhaushoz. A vár, mely már a 14. század óta áll, túlélte kurucok és a törökök támadását is, ma - 3 szobával - mini-szállodaként működik. Habár az út meredek, (kötözött lábú) gyerekkel is könnyen teljesíthető. A tó partjáról jól látható a kastély, de sajnos fentről a tó nem...

180730_ausztria_95.jpg

Schielleiten igazi osztrák barokk kastély, mely a 18. században épült. Az épület szálloda- és sportcentrum, a kastélyban és a modern épületszárnyban 75-75 szoba áll rendelkezésre. A park mögötti gyönyörű pázsitról hajnalban és napnyugtakor turistákkal teli hőlégballonok indulnak, hogy odaföntről is megcsodálható legyen a pazar kelet-stájer táj. A kastélytól nem messze indul a szőlőhegyen átvezető turistaút a régi Schielleiten kastélyhoz. A 13. századi várépület ma már csak rom, és sajnos nem is látogatható. Az odaáig vezető út azonban könnyű és kellemes, fentről szép kilátás nyílik az impozáns barokk kastélyra is. Szerencsénkre épp érett a szeder, amikor arra jártunk, így az egészséges tízórai is megvolt. Sőt őzet is láttunk útközben, tehát az aznapi egzotikus állat is kipipálva :) Aki délután jár erre, az ehet-ihat és megpihenhet a sétaút mentén a Haider borászatban. 

180730_ausztria_85.jpg

A tavat körülölelő hegyek egyike a 869 méter magas Kulm, ahonnan páratlan kilátás nyílik a tóra. Mi Pichelsdorfból indultunk neki a csúcstámadásnak, a betonúton, így séta közben végig élvezhetjük a Stubenbergsee látványát. A gerincen álló stációk közötti sétautat sűrűn benőtte a szeder, a csalán és a gyom, de innen a hegy másik oldalára is szép a panoráma. A hegyek, völgyek és falvak szépséges látványa mellett azt is láttuk, hogy hatalmas vihar közelít - így aztán a meredekebb, erdei sétaúton igyekeztünk lefelé, ahol a kilátást nélkülözni kellett, de legalább az eső előtt visszaértünk az autóhoz.

180730_ausztria_63.jpg

A nyaralás utolsó előtti napjára külön programot tervezünk, hogy a nagyobbik gyermek újra kerékpározhasson. Találkozó Angerben egy közös ebédre (az a császármorzsa....). Nagyjából az első lejtőig tart a mai túra: a rosszul megválasztott sebesség és a csúszós út eredményeképpen a csalánnal sűrűn benőtt árokban landolt a nagyobbik. A csalánnak köszönhetően nagyobb sérülés nélkül, de - szintén a csalánnak köszönhetően - rengeteg, dagadt csípéssel végződik a kaland. Bringázás helyett kötözés-ápolás a délelőtti program (ez ebéd azért nem maradt el). 

Ennyit a programjainkról, talán egy egyhetes nyaraláshoz nem is olyan rossz? Néhány gondolat még szállás és étkezés témában:

Buchbergben, a tó keleti partján foglaltunk szállást. Uli és Gerti Hoffmann két házában több tetőtéri apartman is található: két hálószoba, jól felszerelt konyha, étkező, zuhanyzós fürdőszoba és nagy terasz. Minden tiszta és rendes, az apartman hátránya, hogy a tetőtér hamar felmelegszik - a gyerekek kisebbik szobája, ami a tetőtér tetőterében található, különösen - szerencsére éjjel kellemesen visszahűl. A házhoz tartozó kertben csúszda-mászóka, homokozó várja a gyerekeket. Gerti néni frissen sült meggyes pitével kedveskedett nekünk, házi készítésű almalevükből pedig otthonra is hoztunk. A ház ugyan közel található a tóhoz, de a gyalogos lejutás nem túl praktikus: át kell ugyanis kelni a forgalmas főúton is.

A már említett angeri étterem mellett a tó melletti Gruber éttermet próbáltuk ki: pizzák, grillételek, tésztafelék vannak az étlapon. Szintén a tó partján áll a Boutique Hotel Erla: éttermében naponta változó büfékínálat mellett az étlapról pizzákat, helyi specialitásokat lehet rendelni. Stubenbergben az Apfelland Konditorei hamburgereit, limonádéját és a jeges kávéját is teszteltük, Puchban a Landgasthof "Zum Bäck" kerthelyiségében az egyik kötözés után ribizlis-habos szelettel vígasztalódtunk - és ezeket az éttermeket jó szívvel ajánlom mindenkinek!

180730_ausztria_78.jpg

A környéken szállást foglalók a szálláshoz ingyenesen kapják a kedvezményekre és ingyenes belépésre jogosító Genuss Cardot (többek között a strandbelépő is ingyenes a kedvezménykártyával, de összesen 120 látnivaló és program ingyenes így). 

És végül ami nem tetszett (nincs sok ilyen): kevesen beszélnek angolul. Nem csupán az éttermekben, kávézókban, de még a turistainformációs irodában is csak németül tudtunk boldogulni. (Mondjuk, hogy a lányunk lábát összevarró orvos asszisztense viszont magyar volt, a többieknek mind megbocsátottam a nyelvtudás hiányát - ezúton is köszönet neki a rengeteg segítségért és kedvességéért). Hiányzott a kártyás fizetési lehetőség is - a nagyforgalmú éttermekben is csak készpénzzel tudtuk kiegyenlíteni a számlát, kártyaleolvasó csak a szállodákhoz kapcsolódó éttermekben volt. 

Ha neked is megtetszett a hely, a régió weboldala: Apfelland-Stubenbergsee

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr7814163687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

  • AZ IGAZI HUNGAROFIL: Utzon tervezte meg a XX. század legeredetibb és legszebb épületét. Utzont építés közben a helyi sz... (2018.10.20. 13:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • UtazóTódi: Akkor mondok még egy érdekes tényt: az utolsó pontban említett sós tengervíz korróziós hatása elle... (2018.10.20. 09:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • punpa: Nagyon jó. Tehát bejelentkezek a szállodába, és nem lesz nálam a bőröndöm. Remek, végülis mi szüks... (2018.09.14. 10:50) Ahol robot a recepciós....
  • Rolpent: @csúti csüngőhasú tolvaj: Orbán egy geci!!! (2018.09.14. 08:34) Ahol robot a recepciós....
  • csúti csüngőhasú tolvaj: Egy bőrönd nem fér be a szobába? Menjen ide akinek 7 anyja van... (2018.09.14. 07:08) Ahol robot a recepciós....
  • Utolsó 20

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (8) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (40) ausztrália (21) ausztria (22) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (5) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (5) csehország (13) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (5) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (49) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (29) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (7) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (51) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (62) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (5) turizmus (217) unesco (21) usa (65) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!