Turista voltam Kőbányán

Jó régen volt, hogy BUPAP-városnézésen voltam Budapesten. És bár akkor megígértem, hogy újra megyek, sok-sok egyéb program és utazás között ez bizony kimaradt. Közben a BUPAP is nevet váltott, Sétaműhely lett, és amikor tavaly a gyerekeim mentek oroszlánvadászatra velük, akkor már szilárd lett az elhatározás: újra elmegyek velük várost nézni!

A programkínálatban persze több túra is tetszett: most Kőbányán sétáltam velük. A több mint 3 órás túra első állomása a városrész talán legismertebb látványossága, a Szent László templom. A szecessziós-eklektikus stílusú templom Lechner Ödön egyik remekműve. Mázas tetőcserepek, Róth Miksa üvegablakok, Zsolnay épületdíszek és hatalmas pirogránit (szintén Zsolnay) oltár teszi különlegessé a templomot. A templomtér után a karzatra, majd a padlásra is fellépcsőztünk, itt már közvetlenül a harangok alatt járunk.

Tetszett a poszt? Kövess a Facebookon, hogy ne maradj le egy posztról sem!

A következő megtekintett épület a Szent László Gimnázium. Sajnos ezúttal belülről nem látogathattuk meg a Lechner Ödön tervezte iskolát, így kénytelenek voltunk beérni a kívülről is látható magyaros díszítőelemekkel.

A program a Kőbányai Pincerendszerben ér véget: először mészkőbánya volt, az így kivájt járatokat később sörtárolásra használták, termesztettek benne gombát, búvárok gyakorolnak benne, kedvelt filmforgatási helyszín, különleges díszlet rendezvényekhez, sajátos terep futó- és kerékpárosversenyre. Én még egy szabadulószobás programot is el tudnék képzelni a mészkőfalak között. Szóval a már-már dermesztő hideg ellenére is megérte a mélybe leereszkedni és bejárni a zegzugos folyosókat.

Ha kedvet kaptál, a Sétaműhely weboldalán megtalálod az új dátumokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr9613870524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regbor 2018.04.26. 19:52:05

Hát, ez elég gyengére sikerült ismertető. Kőbányaiként azt kell mondanom, ennél többet érdemelne a kerület!

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

  • AZ IGAZI HUNGAROFIL: Utzon tervezte meg a XX. század legeredetibb és legszebb épületét. Utzont építés közben a helyi sz... (2018.10.20. 13:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • UtazóTódi: Akkor mondok még egy érdekes tényt: az utolsó pontban említett sós tengervíz korróziós hatása elle... (2018.10.20. 09:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • punpa: Nagyon jó. Tehát bejelentkezek a szállodába, és nem lesz nálam a bőröndöm. Remek, végülis mi szüks... (2018.09.14. 10:50) Ahol robot a recepciós....
  • Rolpent: @csúti csüngőhasú tolvaj: Orbán egy geci!!! (2018.09.14. 08:34) Ahol robot a recepciós....
  • csúti csüngőhasú tolvaj: Egy bőrönd nem fér be a szobába? Menjen ide akinek 7 anyja van... (2018.09.14. 07:08) Ahol robot a recepciós....
  • Utolsó 20

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (8) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (40) ausztrália (21) ausztria (22) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (5) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (5) csehország (13) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (5) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (49) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (29) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (7) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (51) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (62) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (5) turizmus (217) unesco (21) usa (65) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!