Úti tipp 2018: Antwerpen, barokk, Rubens

Szecessziórajongóknak ajánlottam Bécset a korábbi "Úti tipp 2018" posztban: a barokk stílus kedvelőinek pedig Antwerpen lesz a megfelelő úticél idén.

Rubens a flamand barokk festészet egyik jelentős alakja: neve, élete és munkássága szorosan egybefonódik Antwerpennel. A város elismert festője, megbecsült polgára, aki követként még a spanyol királyi udvart is megjárta. Flandria fővárosában azonban a barokk nem csak a festészetben, hanem az építészetben is megjelenik. Ez a stílus volt a katolikus egyház válasza a protestánsok dísztelenségére, Antwerpenben pedig sok helyen megtaláljuk: középületek, lakóházak, templomok épültek a barokk korban.

Rubens egykori lakóháza is barokk stílusú. A ház napjainkban múzeumnak ad otthont. Egy igazán különleges Tiziano-festmény látható itt tavaly november óta: az Egy hölgy és a lánya című képet sokáig Tóbiás az angyallal néven ismerték, csak 1948-ban, a kép megröntgenezésekor derült ki, hogy a vallásos témát egy másik képre festették rá. Az eredeti festmény restaurálása 1983-ban kezdődött meg, és mintegy húsz évig tartott - a Rubenst ispiráló mester képe most Antwerpenben került kiállításra.

A barokk fesztivál keretében a Tiziano-festményt egy Tintoretto és egy 2013-ban felfedezett Van Dyck vázlat társaságában láthatják a múzeumlátogatók. És persze nem szabad elfelejtkezni Rubens itt kiállított mesterműveiről, de maga a ház és az eredeti szépségében felújított kert miatt is megéri ellátogatni ide.

Az emlékév programját csak 2020-ban zárják: ekkor nyitják meg az új kiállító- és látogatóközpontot a Rubens Experience Centert. Addig azonban kiállítások, koncertek, színházi előadások, különleges séták várják az Antwerpenbe érkezőket. (Részletes program itt elérhető >>>)

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr6413634312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (6) csehország (13) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (52) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (62) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (6) turizmus (217) unesco (21) usa (66) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!