7 izgalmas nyíltvízi úszóverseny

Nemrégiben Balatonfüreden mérték össze tudásukat a világ legjobb úszói nyílt vízen. Habár az úszásnak ezen szakága csak 2008 (Peking) óta szerepel az olimpia programjában, hagyományai jóval régebbre nyúlnak vissza. A mai posztban 7 izgalmas és különleges nyíltvízi úszóversenyt gyűjtöttem csokorba - nem csak profiknak, hanem haladó amatőröknek is!

A Boszporusz-átúszás távja 7,1 km: a verseny Ázsiából indul, majd a mezőny délnek haladva éri el a célt az európai parton. Akik a versenyt a 120 perces szintidőn belül teljesítik, azok oklevélt kapnak, mely bizonyítja hogy ők "interkontinentális úszók". 1989-ben rendezték meg először a versenyt: akkor mindössze 68 úszó állt rajthoz, napjainkban már 2 200 fős nemzetközi mezőny méri össze itt erejét. A Boszporusz-átúszást minden évben július végén rendezik meg: a helyek gyorsan (keveseb mint egy nap alatt) betelnek. A szorost (nem feltétlenül ezen az útvonalon) először Lord Byron úszta át még 1810-ben; a hivatalos versenyen már olimpiai bajnokok (név szerint: Mark Spitz és Ian Thorpe) is rajthoz álltak. A férfiaknál 39:07.11, a nőknél 40:50.35 a legjobb idő ezen a távon!

Tetszett a poszt? Kövess a Facebookon is, hogy elsőként értesülj minden posztról!


Nyugat-Ausztrália egyik legjelentősebb sporteseménye a perthi Cottlesoe Beach és Rottnest-sziget közötti 19,7 km-es úszóverseny. Az úszók dolgát erős tengeri áramlatok és sok-sok tengeri élőlény nehezíti. Maximum 2 500 induló nevezését fogadják el, akikre 750 kísérőhajó vigyáz majd a 21-22C-os tengervízben. A legjobb idő a férfiaknál 4:00:15, a nőknél 4:10:03.  

Mindössze 25 egyéni úszó és 18 váltócsapat indulhat azon a 46 km-s úszóversenyen, mely Manhattan szigetét kerüli meg. A rajt és a cél is a sziget déli csücskénél van. Habár a versenyt nyáron rendezik meg, a víz hőmérséklete 17-19C körüli. A verseny során 20 híd alatt is átúsznak az indulók (innen a verseny neve: 20 Bridges Swim), minden indulót 2 fő segítő személyzet kísér a verseny során. Ez már a profik terepe: nem csak a táv hossza miatt, hanem mert a nevezési díj igen borsos: 2 500 - 2 700 USD közötti.

Hawaii központi szigeténél, Oahu déli partjainál szeptember elején idén már 48. alkalommal rendezik meg a sziget híres nyíltvizi úszóversenyét. A táv 3,84 km, a hatalmas hullámok és erős áramlatok ellenére 1 000 fős mezőny áll rajthoz itt. A szintidő 2 óra 40 perc, és habár a táj idilli: vulkánok, pálmafák és luxusszállodák sorakoznak a világ egyik leghíresebb strandja, a Waikiki Beach partján, a Waikiki Roughwater Swim úszóversenye korántsem egyszerű.

1949-ben két amatőr úszó 12 óra alatt tette meg a Capri-Nápoly távolságot - ma a profik 6-7 óra közötti időt úsznak ugyanitt. A 32 km-s versenyt 1954 óta rendezik meg, napjainkban a FINA egyik legrangosabb hosszútávú nyíltvízi versenye, ahol elit sportolók állnak rajthoz. A szeptember eleji versenyen a tenger 28C-os, de a szél alaposan megnehezítheti a versenyzők dolgát a Nápolyi-öbölben.

A Zürichi-tavat hosszában szokás átúszni - legalábbis az augusztusi úszóversenyen. A táv 26 km, a verseny Rapperswillből indul, a cél pedig Zürich. A víz hőfoka 22C körüli, a verseny szintideje 12 óra. A nevezéseket októberben nyitják meg, és a helyek igen hamar betelnek, szóval érdemes igyekezni, ha valaki szeretné kipróbálni magát ebben a tóban, ezen a távon.


Nem a táv hossza (2 km), hanem a helyszín adja a koppenhágai verseny különlegességét: a dán fővárosban úszók azt a szigetet kerülik meg, melyek a Parlament (is) áll. A verseny profik és amatőrök számára is nyitott, a többfutamos rendezés lehetővé teszi, hogy külön-külön versenyezzenek. Ugyanakkor érdemes alaposan készülni, hiszen az augusztus végén is mindössze 18-20C-os vízben nem könnyű az úszás. 

A Karib-szigetek legnagyobb korallzátonya fölött úsznak el azok, akik a St Croix Coral Reef Swim versenyén rajthoz állnak. A US Virgin-szigetek úszóversenyén három különböző táv (1,6 km, 3,2 km, 8 km), kristálytiszta víz, színpompás halrajok, teknősök várja a versenyzőket novemberben. Nevezni már lehet! 

St. Croix Coral Reef Swim 2016 from Steve Simonsen on Vimeo.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr6412568693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2017.08.16. 13:54:20

@Frenk12: a kommented törlöm. Kérlek, ha reklámozni akarsz a blogomon, akkor előtte szólj. Köszi.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (6) csehország (13) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (52) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (62) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (6) turizmus (217) unesco (21) usa (66) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!