2017: új repülőjáratok

2017-ben tovább tart a bővülés a légiforgalomban. Nem csak újabb városok, hanem újabb légitársaságok is megjelennek Magyarországon. És a bővülés most már nem csak Budapest, hanem Debrecen repülőterét is érinti. 

Novemberben landolt Ferihegyen az Easyjet új járata Velencéből, melyet idén februárban követ majd Amszterdam is. A tavalyi lyoni járatnyitással együtt egy év alatt 3 új járatot indított a fővárosból a legnagyobb brit fapados. Sem a lagúnák városa, sem Amszterdam nem igényel külön reklámot szerintem - mindkettőre lesz bőségesen kereslet.

DSCN8054.JPG

London eddig sem tartozott az elérhetetlen úti célok közé, de úgy látszik, továbbra is látnak fantáziát benne a légitársaságok. Májustól a Flybe új járatával egy újabb londoni repülőtér, Southend is elérhetővé válik. A repülőtér Londontól keletre, a Temze tölcsértorkolátától északra található, közvetlen vonatösszekötettéssel mintegy 50 perc alatt érhető el innen a brit főváros. Persze, ha valaki tipikus angliai tengerparti nyaralásra vágyik, akkor nem kell 50 percet sem vonatoznia. Helen Mirren városában, Southend-on-Sea városában gyakorlatilag ismeretlen a kánikula; egy nyári napon ritkán kúszik a hőmérő higanyszála 22C fölé. A városka híres 1830-ban épült, különlegesen hosszú (2,4 km) mólójáról és a tengerpartot a főutcával összekötő siklóról is. Ja és, Jane Austen-rajongók figyelem! az írónő Emma című regényében itt nyaral a Knightley-család!

Nyártól már két közvetlen járat is lesz a portugál és magyar főváros között: visszatér a TAP Budapestre, így július 1-től heti 2 járattal bővül a kapacitás. Irány Lisszabon: akár városlátogatás, akár tengerparti nyaralás, mindkét esetben ideális. Portugália még mindig biztonságos és olcsó úti célnak számít, a nagyobb választék pedig nekünk, utazóknak csak jó lehet.

Szintén nem újdonság, de azért ide kívánkozik: november 1-e óta hetente 3x repülhetünk Szófiába is. Bulgária fővárosa talán kevésbe ismert itthon, mint az ország tengerparja (ahh, az a naposparti nyaralás '86-ban!), de bőségesen kínál látnivalót: az ország legnagyobb múzeumai, a világ egyik legnagyobb ortodox temploma, az Alexandr Nyevszkij székesegyház, Európa második legnagyobb szefárd zsinagógája, a 16. századi Banja Basi mecset és  a környékbeli hegyek látnivalói (köztük a kihagyhatatlan rilai kolostor és a Bojana-templom) több napra elegendő programot ígérnek.

A Balkánon jelentős járatbővülés vártható idén: Szkopje, Podgorica, Tirana, Pristina és Szarajevó is elérhetővé válik  a WizzAir járataival. Elrepülhetünk Macedónia, Bosznia, Albánia, Koszovó és Montenegro fővárosába is. Megnézhetjük, hol ölték meg Ferenc Ferdinándot, megcsodálhatjuk Szkopje 12. századi bizánci templomát - de leginkább olyan helyekre juthatunk el, ahol a tömegturizmus (eddig még) ismeretlen fogalom.

Ennek fényében már igazán csak halkan jegyzem meg, hogy idén viszont a Transat beszüntette a budapesti járatát, így a 150 éves Kanada már csak az Air Canada Rouge járataival lesz elérhető.

De vissza a járatbővülésre: az ország keleti feléből, Debrecenből is elérhető lesz idéntől Tel-Aviv (hetente 2x), mely állítólag csak az első állomása a debreceni bővítésnek (szintén WizzAir). 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr8312095207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (6) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (52) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (6) turizmus (217) unesco (21) usa (66) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!