Új világörökségek 2015 - Ázsia (2.rész )

Folytatódnak az ázsiai világörökségek a vojázsblogon - az első rész után most az Európához (kicsit) közelebb eső helyszínek kerülnek sorra: Jordánia, Irán, Izrael, Szaúd-Arábia és Törökország.

Jordániában, a Jordán-folyó mellett találhatóak Keresztelő Szent János templomai, ahol Jézust is megkeresztelte Szent János. A területen római és bizánci jellegű templomok, kápolnák, kolostorok, egykor remeték által lakott barlangok és keresztelőmedencék láthatóak.

Maymand Irán központi hegységének déli részén található - zárt, mérsékelten száraz területről van szó, melynek lakói félnomád állattartók és földművelők. Tavasztól őszig a hegyi legelőkön élnek, a télet a mélyebben fekvő területek egyedi barlanglakásáiban töltik. 

Irán két új helyszínnel is feliratkozott az UNESCO világörökségei közé idén - a másik terület Susa, mely az ország délnyugati részén található, a Zagrosz-hegység alacsonyabb részein. A Shavur folyó keleti partján feltárt régészeti lelőhelyeken a Kr.e 5. évezred - Kr.u. 13. század közötti időkből találtak épületmaradványokat: paloták, közigazgatási épületek romjait.

Bet She'arim nekropolisza Izraelben, Haifa városától délre található.  a Kr.e.2. századtól kezdve volt fontos zsidó temetkezési hely. Az ókori temető műalkotásokban gazdag; a sírfeliratok között arámi, görög és héber feliratok is találhatók.

Szaúd-Arábia sivatagában található Jabel Umm Sinman és Jabal al-Manjor. A Sinman-hegy lábánál valaha tó volt, mely a Narfoud-sivatag déli részének fontos édesvízforrásaként funkcionált. Az őslakosok nyomait sziklákba vésve láthatjuk: faragványok, falfestések őrzik a sokezer évvel ezelőtt itt élt ember emlékét.

Törökország is két világörökségi címmel lett gazdagabb idén. Habár az országot Európához szokás sorolni, a világörökségek erősen az Ázsiai területen találhatóak, így én most ebbe a posztba tettem őket. Az egyik világörökség a Felső-Tigris folyó völgyében található Dijakbakiri város és erődítmény és a várost a folyóval összekötő "zöld kapocs", a Hevsel-kert. A város a hellén idők óta létezik, és napjainkig fontos szerepet tölt be az országban - Délkelet- Anatólia második legnagyobb városa.

Epheszosz görög és római város volt Kis-Ázsia nyugati partvidékén. A térség egyik legfontosabb városa, mely Kr.u. 1. században élte fénykorát, ekkor lakóinak száma elérte a félmilliót. Legismertebb látnivalói közé tartozik gyönyörű amfiteátruma, Celsus környvtára, Artemisz temploma és Szűz Mária háza, mely keresztény zarándokokat vonz a világ minden tájáról. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr867746878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

  • AZ IGAZI HUNGAROFIL: Utzon tervezte meg a XX. század legeredetibb és legszebb épületét. Utzont építés közben a helyi sz... (2018.10.20. 13:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • UtazóTódi: Akkor mondok még egy érdekes tényt: az utolsó pontban említett sós tengervíz korróziós hatása elle... (2018.10.20. 09:56) 45 éves a Sydney-i Operaház
  • punpa: Nagyon jó. Tehát bejelentkezek a szállodába, és nem lesz nálam a bőröndöm. Remek, végülis mi szüks... (2018.09.14. 10:50) Ahol robot a recepciós....
  • Rolpent: @csúti csüngőhasú tolvaj: Orbán egy geci!!! (2018.09.14. 08:34) Ahol robot a recepciós....
  • csúti csüngőhasú tolvaj: Egy bőrönd nem fér be a szobába? Menjen ide akinek 7 anyja van... (2018.09.14. 07:08) Ahol robot a recepciós....
  • Utolsó 20

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (40) ausztrália (21) ausztria (22) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (5) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (6) csehország (13) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (5) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (49) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (7) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (51) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (15) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (62) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (18) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (6) turizmus (217) unesco (21) usa (65) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!