Korok, tájak: a román stílus Magyarországon

Újabb hosszú szünet folytatom a megkezdett sorozatot: ezúttal hazánk román kori épületeit, emlékeit hoztam össze egy posztra.
A román stílus 1000 körül kezdett elterjedni Európában, és nagyjából az 1200-as évekig építkeztek ilyen stílusban. Elnevezése onnan ered, hogy az új iskolák Róma ókori művészetéből táplálkoztak. Magyarországon (többek között) a jáki, veleméri, lébényi, feldebrői és a türjei templom, a tihanyi apátság, a bélapátfalvai és a vértesszentkereszti kolostor épült ebben a korszakban.

A jáki templom hazánk talán legszebb és legismertebb román stílusú alkotása. Az egykori bencés apátság bazilikája kivételesen épen maradt meg. Építése a 13. században zajlott, 1256-ban szentelhették fel. Leglátványosabb eleme a többszörösen tagolt, díszített bejárata, az ún. béletes kapu. A jáki templomot Magyarország nyugati részén, Szombathelytől 10 km-re találjuk.

A nyugati határszélen találjuk Velemért, melynek bájos kis templomát valószínűleg még Szent István rendeletére építették. Az egyhajós Szentháromság-templom építéséről sokat nem tudunk - 1360-ban már egy oklevél említi. Érdekessége, hogy tájolása nem tökéletesen kelet-nyugati, hanem úgy igazították, hogy különleges fényhatásokat érhessenek el: a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a Szentháromság a szentély boltozatán lévő jelképére esett, a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. Sajnos napjainkban a magas fák miatt ez a látvány már nem látható.

Lébény Győrtől 26 km-re északnyugatra található. Temploma, teljes nevén: Szent Jakab apostol plébániatemplom külső falában 1206-os évszámot véstek, ez lehet a felszentelés dátuma. A templom háromhajós, kéttornyos - mint szinte minden templomot, ezt is többször átépítették az évszázadok során. 

lebeny21.JPG

A Vértes erdeiben már csak romjait láthatjuk a vértesszentkereszti bencés kolostornak, mely a 12. században épült. A terület a befolyásos Csák nemzetséghez tartozott, vélhetőleg a nemzetség két fontos tagja, Ugrin esztergomi érsek és Miklós, II. András király hűséges ispánja építették fel a kolostor mellé a Szent Kereszt templomot a 13. század elején. A templom falai még romosan is impozánsak, megéri azt a rövid sétát az erdőben. A templom és az apátság kövei közül sokat elhurcoltak: legtöbbjüket a tatai Angolpark műromjai között láthatjuk.

dsc_8714.JPG

A Tihanyi Bencés Apátság alapítólevele a legrégebbi nyelvemlékünk - altemploma pedig az román építészet szép haza példája. Az apátság eredeti épülete teljesen átépült, de a háromhajós altemplom teljesen épen maradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, I. András királyt itt helyezték örök nyugalomra. Dísztelen, egyetlen kereszttel jelölt sírja napjainkban is látható.

Magyarországon egyedülálló, ún. westwerkes stílusú a türjei volt prépostsági templom. A háromhajós felépítésű templom komor belső terének különlegessége a Szent Lászlót ábrázoló freskó.

szajk_turje_33.JPG

Bélapátfalva a Bükk hegységben, Egertől északra található. A ciszterci apátság temploma 1232-ben, a monostor pedig már korábban felépült. Alaprajza latin kereszt alapú, torony nélküli. Főhomlokzatán a béletes kapu felett jellegzetes rózsaablak található. Berendezése barokk, az eredeti berendezés a középkor során elpusztult. 

Észak-Magyarország másik különleges építészeti emléke a feldebrői Szent Márton-templom. A 11. században épült eredeti templom és altemplom építészete ötvözi a keleti és nyugati stílusjegyeket. A templomot többször átépítették, az egyik ilyen átépítéskor falazták el a bizánci stílusú freskókkal gazdagon díszített altemplomot, melyet aztán 100 évvel később, egy újabb átépítéskor fedeztek fel újra. 

feldebro_10.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr477423356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staropramen 2015.08.28. 12:40:42

Az Őrségben minimum 3 ilyen templom található.Ha már a veleméri csoda bekerült, említsük meg a gyönyörű Őriszentpéteri templomot is és- bár az átépítésekkel sokat változott-Hegyhátszentjakab templomát is.

Silbermann 2015.08.28. 18:10:22

@Nedudgi - Dörrög Zultán: Igen! Nekem is egyből a zsámbéki ugrott be. Szóval, elég hiányosra sikerült az összeállítás.

Millerdraft 2015.08.29. 17:29:45

Az igyekezet dicséretes, a hiányzókat meg a kommentekben megtaláljuk. Zsámbék romosan is lenyűgöző.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása