Úti célok 2015-re: új repülőjáratok
A nyaralások, városlátogatások (egyszóval utazások ;)) tervezésekor fontos szempont a légi összeköttetés milyensége - minél egyszerűbben lehet valahova repülni, annál szívesebben választjuk úti célnak. Ebben a posztban az előttünk álló év Budapestről induló új járatairól, járatbővítéseiről lesz szó.
Júniustól átszállás nélkül juthatunk el Kanada keleti partjára - az Air Transat előreláthatólag csütörtökönként közlekedik majd Torontó és Budapest között. A járat rövid megállót tesz Montreálban is, így két kanadai várossal is közvetlen összeköttetést teremt majd. Foglalás az Air Transat weboldalán >>>

Júniustól érkezik az Iberia is -  a spanyol fővárosba heti 7 új járattal lehet majd eljutni. A tervek szerint a nyári időszakban, egészen pontosan októberig üzemel majd a járat. Nem csupán Madrid lesz könnyebben elérhető, hanem csatlakozást kínál az Iberia további járataira is.
Wizzair 2015 nyarán Hurghadába, Szardínia szigetére (Alghero), Lisszabonba és Maastrichtba indít új járatot, mindemellett sűrítik a londoni, milánói és barcelonai járataikat is. 
A Ryanair Budapest és Athén között indít új járatot, melyek március 30-tól heti háromszor közlekednek majd. A légitársaság sűríti ugyanakkor a brüsszeli, bristoli, londoni, dublini, madridi, római, velencei és pisai járatait is.
Gyakrabban, hetente 8x fog közlekedni Koppenhága és Budapest között a Norwegian Air Shuttle - így csütörtökön és vasárnap napi két járat közül választhatunk. 
November óta közlekedik Dubai és Budapest között az Emirates járata - az Egyesült Arab Emirátusok így már nem csak a Wizzair és a Qatar gépeivel érhető el közvetlenül. Az Emirates érkezésével azonban más országok is közelebb jöttek - Ausztrália és Ázsia számtalan városa szerepel a légitársaság térképén.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr26995085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.04. 16:33:11

A Toronto-Budapest járat ismételt járat lesz, mert már volt korábban, csak a hihetetlen hamis menekültáradat miatt, ami történt 2004 és 2010 között (a "magyarok" részéről), a kanadai kormány nyomására törölték. Jó ötletnek tartom a montreali megállót, sőt, azt javasolnám az utazóknak, hogy inkább csak odáig menjenek, majd nézzék meg egy kicsit ezt a csodálatos várost, mielőtt vonatra szállva pár óra alatt aztán begördülnek Torontóba. Megéri.

innovation 2015.01.04. 21:52:20

Szardínia jeeeeee! :)
Végre nem kell a poros Pozsonyig utazni...

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása