A Forma-1 nyomában: Szingapúr

Délkelet-Ázsiában járunk, a Maláj-félsziget déli csücskén - 1 nagyobb és 63 apró szigetből álló ország, ez Szingapúr, a hétvégi F-1 futam helyszíne. Ezen az ázsiai országon érződik leginkább a nyugati kultúra hatása, és itt a legmagasab az egy főre jutó milliomosok száma is. Lássuk még mi érdekeset lehet megtudni erről az országról!

Teljes területe alig 683 négyzetkilométer, ezzel egyike a világ legkisebb országainak. Népsűrűség tekintetében pedig a második helyen áll (az első helyezett is rendez F-1 futamot - na melyik az?). A legutóbbi népszámlálás szerint 4,2 millióan laknak itt - az első népszámlálást 1824-ben tartották, ekkor mindössze 10 683 fő volt az ország lakossága.

Az ország zászlajában a vörös szimbolizálja a barátságot és az egyenlőséget, a fehér a tisztaságot. A vékony holdsarló jelzi, hogy fiatal nemzetről van szó, míg az öt csillag jelképezi a demokráciát, a békét, a fejlődést az igazságot és az egyenlőséget. Szingapúr nemzeti virága egy orchideafaj, melyet egy itt élő örmény származású hölgy nemesített - 1899-ben díjat is nyert vele. Szomorú, hogy ekkor már súlyos beteg volt, így mintegy három hónappal később elhunyt. A virág 1981-ben lett Szingapúr egyik jelképe. Az ország másik jelképe a Merlion, a félig oroszlán-, félig haltestű szörny. Egyik hivatalos nyelve az angol, a sokak által beszélt Singlish az angol, a kínai, a maláj és a tamil nyelv izgalmas keveredése.

Szingapúr egyik szigetén él a világ legnagyobb denevére, melynek szárnyfesztávolsága a másfél métert is elérheti. Itt található a világ első éjszaka nyitvatartó állatkertje a Night Safari - 2 500 éjjel aktív állat lakik itt. Látogatni este fél nyolctól éjfélig lehet, a hagyományos állatkerti sétát pedig általában izgalmas showműsorok is színesítik. Botanikai érdekesség a Bukit Timah park, ahol több fafajta található, mint egész Észak-Amerikában.

Az emberekben Szingapúr is a felhőkarcolók városaként él - ez így is van, de érdekes, hogy magassági korlátozás van érvényben: az épületek maximum 280 méter magasak lehetnek. Itt található a világ legnagyobb szökőkútja - Suntec Cityben látható, bronzból készült és kb. 6 millió USD-be került a megépítése; neve Fountain of Wealth (kb: a jólét kútja). A Suntec City konferencia és kiállítóterem, bevásárló- és szórakoztatóközpont; épületei tenyér alakzatban helyezkednek el - a feng shui szabályai szerint.

A szingapúriak szeretik a rekordokat - itt volt a leghosszabb emberi dominólánc (2000-ben, 9 234 ember alkotta és 4,2 km hosszú volt), de igazi dominóban is voltak rekorderek: 2003-ban 303 621 dominót sikerült eldönteni itt, ezzel az egyszemélyes kategóriában 2011-ig vezettek. 2002-ben sortáncban kerültek az élre - 11 967 ember vett részt a közös mulatságban. És ugyanebben az évben a jótékonysági gumikacsa úsztatáson 123 000 kacsa úszott le a folyón, mellyel szintén világrekordot döntöttek.

Ez a világ negyedik legnagyobb pénzügyi központja, magáénak mondhatja a második legnagyobb szerencsejáték-forgalmat, a három legjelentősebb olajfinomítót (világszinten), és az ötödik legforgalmasabb kikötőt.

Jó dolog Szingapúrban moziba menni: a székek szinte vízszintesig dönthetők, a jegy mellé pléd is jár, mintha az ágyból tévéznél.

Híres szingapúri: Vanessa Mae (4 éves korában költözött át a családja Angliába).

Az ország nevét viseli a Singapore Sling nevű koktél, melyet először a híres Raffles Hotelben szolgáltak fel. Hozzávalói gin, Cointreau, cherry brandy, Dom Benedictine, ananászlé, Grenadine, Angoustura és lime.

Az ország híres a rendről és a fegyelemről - rengeteg a térfigyelő kamera: van olyan állomás, ahol 1 négyzetmétert 13 kamera is figyel. Tilos az országban rágógumizni, lehúzás nélkül elhagyni a nyilvános wc-ket, földre köpni. Akit háromszor szemetelésen kapnak, büntetésként vasárnaponként  az utcát takarítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr844777179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (5) brazília (11) budapest (24) családinyaralás (7) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (39) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (10) kína (14) kirándulás (6) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (52) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (16) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (32) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (7) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (25) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (19) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (6) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Hírek, események, élmények, helyek, szállodák satöbbi Ha van valami témába vágó élményed, írj a szerkinek: vojazsblog@yahoo.com. Még az is lehet, hogy felkerülsz!