Vojázs

Turista voltam Kőbányán

2018. április 25. 22:02 DonnaQ

Jó régen volt, hogy BUPAP-városnézésen voltam Budapesten. És bár akkor megígértem, hogy újra megyek, sok-sok egyéb program és utazás között ez bizony kimaradt. Közben a BUPAP is nevet váltott, Sétaműhely lett, és amikor tavaly a gyerekeim mentek oroszlánvadászatra velük, akkor már szilárd lett az elhatározás: újra elmegyek velük várost nézni!

A programkínálatban persze több túra is tetszett: most Kőbányán sétáltam velük. A több mint 3 órás túra első állomása a városrész talán legismertebb látványossága, a Szent László templom. A szecessziós-eklektikus stílusú templom Lechner Ödön egyik remekműve. Mázas tetőcserepek, Róth Miksa üvegablakok, Zsolnay épületdíszek és hatalmas pirogránit (szintén Zsolnay) oltár teszi különlegessé a templomot. A templomtér után a karzatra, majd a padlásra is fellépcsőztünk, itt már közvetlenül a harangok alatt járunk.

Tetszett a poszt? Kövess a Facebookon, hogy ne maradj le egy posztról sem!

Tovább »

Lombsétányok: ismerd meg az erdőt a madarak szemszögéből

2018. április 17. 22:16 DonnaQ

Vasárnap (április 22) Föld napja! Állítólag szép idő lesz, szóval aki csak teheti szaladjon ki a zöldbe, és felelős ökoturista módjára élvezze az erdők csendjét és a madarak csicsergését. Zöldülni kezdenek (végre!) a fák is, és ilyenkor a legizgalmasabb a lombkorona-tanösvények világa. A sétautak és a kilátók szerelemgyerekén végigsétálva ugyanis lehetőségünk van a fák lombjai közt élő szárnyas és szárnyatlan élőlényeket is közelről megfigyelni. A mai posztban a belföldi lombsétány-kínálatot gyűjtöttem össze. 

Gyomaendrőd

Az Erzsébet-liget a Körös egyik holtága által körülvett félszigeten található. A lombkorona-sétány és a 15 méter magas kilátó az 1 km hosszú tanösvény része. Utóbbi ingyenes látogatható, de a magasba jutásért belépődíjat kell fizetni.

 

Tovább »

Húsvétolás Szegeden

2018. április 12. 22:40 DonnaQ

Habár nagyra értékeljük a wellness-hotelek szolgáltatásait, valahogy úgy alakult, hogy hosszasan még sem szeretünk elidőzni sem a jacuzziban, sem a szaunában. Az utazás - legyen az akár egy hétvége, vagy akár hosszabb nyaralás - nálunk aktívan telik. Kirándulás, városnézés, bringázás: a mi műfajunk a kultúra és mozgás kombinációja. Mióta a kiskorúak is jobban rávehetők a változatos programokra, azóta a közös utazások is egyre szórakoztatóbbakká válnak. A húsvéti hosszú hétvégén is sikerrel vettük az akadályt: gyerekprogram, mozgás, városnézés is belefért az időbe, mindenki megtalálta így a maga szórakozását. 

Cathedral of Szeged

Tovább »

Sokarcú Madrid

2018. március 29. 21:43 DonnaQ

Mit tudunk a spanyol fővárosról? Ez az Európai Unió 3. legnépesebb városa, a kontinens legmagasabban fekvő fővárosa (667 méter), 2 híres futballklub otthona. Hatalmas metróhálózatánál csak a londoni hosszabb, és csak Párizsban van több megálló. Címerében eperfáról eszegető medve látható. A város lakosságának több mint 10%-a nem tud felmutatni madridi szülőket. Itt található az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) központja. Madrid sokféle arcát talán nehéz is egy posztban megmutatni, de megkísérlem!

Madrid, Plaza Sol

Tovább »

Tavaszcsalogató: botanikus kertek

2018. március 18. 18:09 DonnaQ

Tudom, hogy az ablakon kinézve nincs éppen tavasz, de biztos vagyok benne, hogy már nagyon közel van. Írtam is egy tavaszcsalogató posztot: 5 gyönyörű botanikus kert, ami nemsokára biztosan virágba borul!

Ha tulipán, akkor Hollandia, ha Hollandia és tulipán, akkor pedig Keukenhof. A kert története egészen a 15. századik nyúlik vissza, ekkor ugyanis Jacoba van Beiren grófnő konyhakertje volt. Később angolkerti stílusban alakították át, majd 1949-ben jött az ötlet, hogy tavaszi virágok uralják a parkot. Keukenhof 1950-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és már az első évben hatalmas siker volt. A tulipánok, nárciszok és jácintok borította hatalmas park a világ egyik legismertebb botanikus kertjévé vált, ahol a holland kertészek legszebb növényei pompáznak. A Keukenhof idén március 22-én nyit, és május 13-án már be is zárja kapuit. A virágzásról naprakész információt a park Facebook oldalán találhattok.

Tovább »

Március 15: a forradalom nyomában

2018. február 28. 21:07 DonnaQ

Közeledik az év első hosszú hétvégéje, mely kiváló alkalom az utazásra, és biztosan sokan élnek is a lehetőséggel. Ha még nincs konkrét terved, és szeretnél megemlékezni a 170 éve történt forradalmi eseményekre is, akkor ez a poszt Neked szól. Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékhelyeit gyűjtöttem össze!

Március 15-e ikonikus helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum: a hagyomány szerint Petőfi itt szavalta el a Nemzeti Dalt, a múzeum dísztermében ülésezett az 1848-as országgyűlés felsőháza. Az ünnepi megemlékezések en túl is érdemes ellátogatni a Pollack Mihály által tervezett klasszicista épületbe és megnézni az ország történetét bemutató kiállításokat. Március 3-án és 16-án Forradalmi Hétköznapok címmel élő múzeum-színház a reformkor hangulatával várja a látogatókat!

Tovább »

Úti tipp 2018: New Orleans 300 éves

2018. február 12. 17:52 DonnaQ

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legkülönlegesebb városát, New Orleanst éppen 300 éve, 1718 tavaszán alapították. (A pontos dátum ismeretlen, a város "születésnapja" hivatalosan május 7-e lett). 

New Orleans Louisana állam déli részén, a Mississippi folyó két partján található. A várost francia telepesek alapították, nevét II. Fülöp, orléans-i herceg tiszteletére kapta, ekkor még inkább a franciásabb "La Nouvelle-Orléans" volt használatban. Valaha itt volt Észak-Amerika legnagyobb rabszolgapiaca, egyike volt az ország leggazdagabb városainak, kikötője Boston és New York után a harmadik legnagyobb forgalmat bonyolította. Habár a kikötő továbbra is fontos szerepet töltött be (és tölt be napjainkban is), a 20. század közepére a város gazdasági szerepe már korántsem volt jelentős. 

Tovább »