Színes utazás: rózsaszín

Nagy kedvencem a színes utazás sorozatom, melyet még 2011-ben kezdtem kedvencemmel, a kékkel - azóta voltak pirosak, fehérek, sokszínűek és feketék is, most pedig a rózsaszínű látványosságokat gyújtöttem egy csokorba!

A halványrózsaszín Casa Rosada Buenos Aires egyik emblematikus épülete. Az épület mai formáját 1898-ben nyerte el, ekkor egyesítették a korábbi elnöki palotát a mellette álló posta épületével. A rózsaszínre két magyarázat is van: az egyik szerint Sarmiento elnök így egyesítette szimbolikusan az ország két pártját: a vörös színű föderalistákat és a fehér színű centralistákat. A másik verzió szerint a festékbe ekkoriban bikavért kevertek, hogy az épületet védjék a nedvességtől. Az épület az ország legfontosabb történelmi eseményeinek szemtanúja: erkélyéről hangzott el Eva Peron híres beszéde is.

Kicsit közelebb, Csehország nyugati részén, Karlovy Vary közelében található Bečov nad Teplou városa, ahol a gótikus vár mellett egy remek kis barokk, rózsaszín palota áll. Az 1735-50 között épült palota leglátványosabb része a nyolcszögletű saroktorony. 1996 óta áll nyitva a turisták számára.

Az Egyesült Államokban nagyjából bármilyen színű sziklákat lehet találni, nem kivétel ez alól a rózsaszín sem. A Pink Cliffs Utah déli részén, a Bryce Canyonban található. A park déli részén, a Rainbow Pointnál észak felé tekintve láthatjuk ezeket a csodás, toronyszerű képződményeket.

Melbourne-től északra, Heathcote városában található a Pink Cliffs Reserve, melynek rózsaszín sziklái az 1880-as években, aranybányászat során kerültek felszínre.

Rózsaszín homokos strandon a Bahama-szigetek egyik tagján, Harbour Island-en fürdőzhetünk. A sziget teljes partszakasza halvány rózsaszín, de az Atlanti-óceán felőli, 5,5 km hosszú tengerpart, a Pink Sands Beach talán a legszebb. Különleges színét korall- és kagylódaraboknak, valamint az apró likacsosházúak héjának köszönheti.

"Lakói" teszik rózsaszínűvé a mexikói Meridától nyugatra található Celestun vidékét. A halászfalu vendéglőiben nem csak a mexikói specialitásokat, hanem a tengeri gyümölcseit és a számtalan tengeri halat is érdemes kipróbálni. Az 59 hektáros rezervátum hatalmas mangrove-erdejében édes és sós víz keveredik - otthona több, mint 300 féle madárfajnak, köztük rengeteg flamingónak is. 

Rózsaszín tavat kettőt is találtam: az afrikai Lake Retba Szenegál fővárosától, Dakartól északkeletre található. A szokatlanul sós tavat az óceántól mindössze néhány homokdűne választja el, látványos élénk színét pedig egy algafajnak köszönheti. A tó sótartalma eléri a 40%-t is, ami kifejezetten jó az algafajnak, de más élőlény nem él meg itt.

Hasonló oka van a nyugat-ausztráliai Hillier-tó élénk szinének is. A Middle-sziget különlegesen rózsaszín tavát az óceántól keskeny erdős homoksáv választja el. A szigetcsoport védett terület; ugyan látogatható és a tóban úszni is lehet, de a távolság miatt igen kevés turista érkezik ide.

És a végére hadd ajánljak két rózsaszín szállodát is, ha valaki szín alapján szeretne hotelt választani:

A Royal Hawaiian Resort közvetlenül Honolulu gyönyörű tengerpartján található: Waikiki Beach egyik első szállodája már közel 90 éve várja vendégeit. A "Csendes-óceán rózsaszín palotája" 1927. február 1-én nyitott meg; az elegáns ünnepségen 1 200 vendég vett részt. A H alaprajzú, mór stílusú épületben ekkor 400 szoba volt (jelenleg 528 van). A szállodát 2008-ban bezárták, és teljeskörűen felújították - így az ikonikus épület régi pompájában, modern felszereléssel várja vendégeit.

A narancssárgás-rózsaszínes Presidente Intercontinental Merida (lánykori nevén Villa Mercédes) a Yucatán központjában, Meridában található. Gyönyörű spanyol stílusú, ötszintes épület 127 szobával, belső udvarában kellemes medencével.

Mit hagytam ki? Egészítsetek ki a kommentekben!

Tetszett a poszt? Kövess a Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról!

Színes #utazás sorozatom új része - rózsaszín tavak, sziklák, házak és szállodák. Mit hagytam ki? Egészítsetek ki a kommentekben!

Posted by Vojázsblog on Saturday, March 12, 2016

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr788346626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kóbormajom 2016.03.13. 20:50:45

A Pink Sands beach-hez betett kép egy kicsit közelebb készült, ugyanis félreismerhetlenül Elafonissi beach / Görögország! ;)

lampas_mano 2016.03.13. 22:41:36

Elafonissi - Kréta :)

szsuzsanna 2016.03.14. 10:07:28

Csodaszép képek, csodálatos helyekről, köszi, -kár, hogy "túl messze" vannak (nekünk)...
Remélem, nem haragszol, ha megemlítek egy franciaországi "rózsaszínt": Arles "alatt", (délnyugatra, a tengerparton) -van, egy nagy természetvédelmi terület, -a Rhone deltájától nyugatra, a Camargue...
-kisebb, nagyobb belső tavak, (flamingókkal is!), és, hatalmas sólepárló medencék is pl., amelyek, csodálatos rózsaszínben pompáznak, amikor "virágzik a só"

szsuzsanna 2016.03.15. 08:23:15

@szsuzsanna: (-a "guglin", -salin de giraud- címekkel sok kép van róla...)

szsuzsanna 2016.03.15. 08:51:12

@DonnaQ: Most van időm nézegetni, visszafelé, a -"vörös uti célok"- is, csodálatos!

szsuzsanna 2016.03.15. 10:11:22

@DonnaQ: -visszaélve, bocsánat!, még kiegészíteném: szintén Franciaország, -észak Provence, Avignontól keletre, Luberon-Vaucluse regio:
-www.avignon-et-provence.com/luberon/roussillon/gb/#.Vue6_kBXj_R
-a másik: google: rustrel: -képtalálatok rustrel
(bocsánat nagyon nem vagyok net profi)
Ahogy írtam, ezek a helyek észak Provence, Luberon-Vaucluse regioban vannak. Mindenütt, szebbnél szebb (sok "rózsaszínű") városka, falu, -és, ha jókor megyünk, -körülöttük, virágzó, hatalmas, csodálatos levendulaföldeket is láthatunk ...
Roussillon-ban és Rustrel-ben is, egy-egy csodálatosan szép sétaúton az erdőben, mindenféle fenyők, és egyéb fák között, változatos színű, -citromsárgától-sötétvörösig-, "homokkő alakzatokat" bámulhatunk.
Elnézésedet kérem, (meg mindenkiét), a lelkes, kesze-kusza hozzászólásom miatt...
Bevallom, sokszor és hosszan "becsavarogtuk" Franciaországot (is), -nagyon sok, -kevésbé "ismert", -ámde, csodaszép helyet láttunk..-és, -visszaélve, -időnként, próbálom "rátukmálni" másokra is...-bocs.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2016.03.15. 17:23:36

@szsuzsanna: köszönöm, hogy megosztod szépségeket :)

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása