Úti célok 2015-re: Matterhorn

A Matterhorn híres csúcsa Olaszország és Svájc határán található. A 4 478 méter magas csúcsot 150 évvel ezelőtt, 1865. július 14-én hódították meg először. Az angol művészből lett hegymászó, Edward Whymper öt évvel korábban szeretett bele a hegybe (és a hegymászásba) - ő volt a vezetője annak a csapatnak, mely július 13-án nekiindult a meredek sziklacsúcsnak, majd azt sikeresen meghódította. A sikert tragédia árnyékolta - a lefelé vezető úton csapatból négyen is életüket vesztették. A Matterhorn az Alpok egyik legveszélyesebb csúcsa - az elmúlt 150 évben több mint 500 hegymászó vesztette itt életét.

 

A mászás 150. évfordulójáig egy Tissot óra számol vissza Zermattban - a hegy lábánál található svájci falu természetesen egész évben tartó ünnepségekkel és eseményekkel készül a nevezetes dátumra. Február 13-án jelenik meg az a CD, melyen az ABBA énekese, Frida Lyngstad és a zermatti Dan Daniel közösen éneklik az "1865" című dalt. Zermattnak december óta van Matterhorn nevű tere, a híres mászás kezdőnapján, július 13-án nyilík meg újra a felújított menedékház, a Hörnli. A Matterhorn Museumban 19. századi zermatti emberek életéről, a hegyről, a hegy meghódításáról és még sok minden másról látható érdekes kiállítás. Lesz idén Zermatt Unplugged Zenei Fesztivál (április 14-18), maratonfutás (2015. július 4), szabadtéri színházi előadás "The Matterhorn Story" címmel (premier: július 9), svájci ételek fesztiválja (augusztus 7-9), folklór fesztivál (augusztus 9), és Zermatt Festival (komolyzenei programmal, szeptember 11-20). 

Akinek a fenti programok nem elegendők: lehet itt síelni, túrázni, kerékpározni, tiszta levegőt szívni és finom svájci sajtokat enni. Zermatt weboldala további információkkal itt érhető el: www.zermatt.ch

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr786988607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása