2014: legfontosabb hírek

Évvégi hírsoroló poszt következik az elmúlt év eseményeiből szemezgettem - hónapról hónapra, szubjektíven és teljesség igénye nélkül, elsősorban (de nem kizárólag) utazást érintő hírekkel.

Januárban Észak-Amerika keleti partvidékén rendkívüli hideghullám nehezítette az utazást. Az extrém téli időjárás Kanadától egészen Floridáig okozott kellemetlenségeket. Az Egyesült Államokban január 7-én 49 hidegrekord dőlt meg, a hideget pedig jelentős havazás kísérte. Összesen 20 000 járatot kellet törölni a keleti part repülőterein, a késéseket pedig meg sem próbálták összesíteni. Megbénult a vasúti közlekedés is: több Amtrak-vonatnyi utas töltötte a nyílt pályán az éjszakát. Egy biztos: napokig tartó közlekedési káosz vette kezdetét.

Februárban keletre pillantottunk: a 22. téli olimpiát Szocsiban rendezték, február 7-23 között. 15 sportág 98 eseményét szurkolhattunk. Sajnos versenyzőink ezúttal is érem nélkül tértek haza. Az ukrán krízis is fokozódott - és erre az évre megoldás nélkül maradt.

Március 8-án tűnt el az a maláj utasszállító, melyről biztosat a mai napig nem tudunk. A roncsokért szinte a teljes Indiai-óceánt átfésülték, eleddig sikertelenül. Itthon: újabb magyar étterem, a Borkonyha kap Michelin-csillagot.

Áprilisra is jutott egy újabb tragikus esemény: a koreai kompbaleset halálos áldozatainak száma 300 - köztük rengeteg diák. A baleset oka egy éles kanyarvétel lehetett - a hibás manőver következtében a hajó megbillent, majd rövidesen teljesen az oldalára dőlt.

Májusban a hazai turizmus a Citadella lezárásától kapott sokkot - ez a hónap főszezon: Budapest szállodái szinte teltházzal mennek, a városban egymást érik a turistacsoportok - a Citadella lezárása nem csak fejfájást, hanem konkrét anyagi károkat is okozott a beutaztató irodáknak.

Június a focivb jegyében telt el: minden tekintet Brazília stadionjaira szegeződött, és mintha mindenhol máshol megállt volna az élet. Azért az UNESCO dohai ülésén megválasztotta az új világörökségi helyszíneket.

Július - az ukrán-orosz konfliktus légikatasztrófába torkollott: a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurból tartó gépét érte (feltehetőleg) rakétatamádás. A szerencsétlenségeben közel 300 ember halt meg, a maláj légitársaság pedig az idén már a második gépét vesztette el (miközben az elsőnek még mindig nem bukkant a nyomára...). A hónapra jutott még egy légikatasztrófa, az Air Algérie gépe 116 utassal a fedélzetén szenvedett balesetet Maliban.

Augusztus - a nagy nyaralások ideje (az enyém is). Mindeközben augusztus 20-i ünnepségek, Sziget és a Ironman 70.3 itthon. A világ más tájain azonban nem ennyire vidám az élet, sőt: Irakban légicsapásokat kezdett az USA, Izrael Gázában támad.

IM_43.jpg

Szeptemberben sztrájkolt az Air France és a Lufthansa is. Az Odile hurrikán lecsapott Mexikó nyugati partvidékére. A Kaliforniai-öbölben heves esőzéseket, áradásokat és földcsuszamlásokat okozott. A kidőlt fák vezetékekre dőltek, áramkimaradásokat eredményezve. Több ezer turista ragadt a tengerparti nyaralóvárosokban, napokon keresztül állt a légiközlekedés. Japánban kitört az Ontake-vulkán.

Október - a 2014-es ebola-járvány első betegét már 2013 decemberében diagnosztizálták, de a világ mintha csak októberben hitte volna el, hogy valós a fenyegetés. Ekkor jelentették az első Afrikán kívüli megbetegedéseket. November végére az összes ebola-megbetegedések száma meghaladta a 17 000-t. Tesztrepülés közben lezuhant a Virgin Galactic Enterprise nevű űrsiklója - az űrutazásra sorban álló turisták tovább várhatnak. Itthon tüntetések kezdődtek az internetadó ellen - és internetadó mégsem lesz, tüntetések továbbra is vannak.

Novemberben megnyílt a One World Trade Center - 13 évvel a terrortámadások után Manhattan déli csücskén újra felhőkarcoló áll. A hajóroncs kiemelése közben megtalálják a Costa Concordia utolsó áldozatának holttestét is. 10 éves utazás után landolt a Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén.

Decemberben válságba kerül az orosz gazdaság. Pakisztánban a tálibok 132 iskolás gyermeket gyilkoltak le. Eközben a világ másik felén elkezdődtek a karácsonyi vásárok, az adventi gyertyagyújtások - a szeretet ünnepére készültünk. Budapesten a fényvillamos mellett fénytroli is járt. És 2014 sajnos a légikatasztrófák éve - újabb repülőgép, ezúttal az Air Asia egyik járata zuhant le Indonézia mellett.

DSC_0051_jav.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr225806234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása