Utazás Michael Palinnel

Michael Palint idehaza leginkább mint a Monthy Python tagját, humoristát ismerjük, és valószínűleg kevesen tudják, hogy az utóbbi években hivatásos utazóvá vált. Pedig Roger Mills producerrel már a jópár filmsorozatot készítettek - Palin stílusa hihetetlenül népszerűvé tette ezeket a filmeket a szigetországban.

A sikersztori 1988-ban kezdődött, amikor Michael Palin világkörüli útra indult - arra voltak kíváncsiak, hogy Willy Fogg útja megismételhető-e napjainkban. 80 nap állt a csapat rendelkezésére, hogy megkerülje a Földet - minden közlekedési járművet igénybe vehettek, kivéve a repülőt. Nem volt egyszerű, de sikerült - a siker érdekében Palin és a csapat még egy időre szét is vált. Ebben a sorozatban a látnivalók még kisebb szerepet kaptak, nem úgy a következő, 1992-es Pole to Pole-ban (magyarul: Sarkig tárt világ). Itt Amundsen nyomában járt Palin - az Északi-sarktól a Déli-sarkig 16 országon utaztak keresztül.

A sorozat készítése rengeteg nehézségel járt - kicsit talán elege is lett a színész-humoristának, de azért 1997-ben újra útra kelt, ezúttal a Csendes-óceánt utazta körül. A Full Circle útja 10 hónapig tartott, melyet egyszer, Palin feleségének betegsége miatt megszakítottak.

1999-ben Hemingway nyomában járta a világát, 2002-ben a Szaharában barangolt, 2004-ben a Himalájában, majd 2006-ban a nyugati világ számára még mindig egzotikusnak számító Kelet-Európát mutatta be. Ekkor ellátogatott hazánkba is: járt a Dunakanyarban, Zwack Péterrel beszélgetett a Parlamentben, majd együtt unicumot kóstoltak a Zwack-gyárban, divatbemutatón vett részt Zoób Katinál, vacsorázott a Kárpátiában, volt a Terror Házában és ellátogatott a tokaji borvidékre. Ja, és interjút adott a Magyar Narancsnak.

2012-ben Brazíliába utazott, és ez egyelőre az utolsó sorozata. Az utazásokat nem csak filmekből, hanem könyvekből is megismerhetjük. A filmek látványosabbak, a könyvek szórakoztatóbbak - valószínűleg akkor teljes a kép Palinről és az utazásokról, ha mindkettőt megismerjük.

S hogy mi Palin titka? Az egyik valószínűleg a humora. A másik, hogy szívesen próbál ki érdekes és új dolgokat, megkóstol minden különleges és bizarr ételt, kiváncsi minden szokásra, a helyi emberekkel közvetlen, de ugyanakkor udvarias. És a harmadik, hogy miközben megeszik és megiszik mindent, amit elé tesznek, alszik nyitott ég alatt, sátorban, kapszulahotelben és tulajdonképpen bárhol, ahol aludnia egyáltalán lehetséges, megnéz, meghallgat, kipróbál mindent. Közben azért nem felejti el jelezni, ha valami nem tetszik, ha kénytelen volt kilépni a komfortzónájából. És azt hiszem, ez az, amitől igazán vele tudunk lenni az utazásaiban!

Akinek felkeltettem érdeklődését, az itt találhat további infot Michael Palin utazásairól:

Michael Palin utazásainak weboldala - www.palinstavel.co.uk

Michael Palin filmjei

Michael Palin könyvei (Libri) (Bookline)

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr596457877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wazzed 2014.07.29. 00:56:14

És ezt most hogy:"0 nap állt a csapat rendelkezésére, ..."?

Idióták!

Inimma 2014.07.29. 17:57:25

"arra voltak kíváncsiak, hogy Willy Fogg útja megismételhető-e napjainkban" - talán Phileas Fogg - IDIÓTÁK!!!

shadowboxer 2014.07.29. 19:04:59

Kedvencem a Himalaya rész volt, könyvben és filmen egyaránt nagyon érdekes és szórakoztató, Palin jellegzetes humorával fűszerezve. Imádtam a pakisztán fogorvosnál lezajlott jelenetet. :-)))

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása