Felhővonat

Ahogy ígértem, idén is lesznek vasúti-vonatos posztok itt a vojázson. Ebben a témában az idei első írás következik, tériszonyosok viszlát ;)

A "Felhővonat", azaz Tren a las Nuebes Argentínában, Salta és La Puna városok között jár. Nevét azokról a felhőkről kapta, melyeket az ablakokon kitekintve a vonat alatt láthatunk. Az út 217 km, mely során a vonat áthalad 29 hídon, 21 alagúton, 13 viadukton és pár szerpentinen: 1 187 méter magasról 4 200 méter magasra kapaszkodik fel. Ez a világ ötödik legmagasabban fekvő vasútvonala (az elsőről itt >>>).

A vasútvonal építése 1921-ben kezdődött, Argentína északi részét kötötték össze a chilei határral az Andok hegyvonulatain keresztül. A nehézkes és lassú öszvér- és szamárfogatokat szerették volna kiváltani valami modernebbel, így gyorsítva az élelmiszerek és nyersanyagok szállítását. 1948-ban avatták fel, a turistaforgalom 1972-ben indult meg, 2008 óta pedig a lélegzetelállító sínpár felújítva várja az utazókat - 100%-ban turistalátványosságként üzemel. Évente 30 000 utasa van, akik a közel 16 órás oda-vissza utat a csodás táj és hátborzongató hidak látványáért teszik meg. Áprilistól novemberig, hetente kétszer közlekedik. A felhővonat két helyen, San Antonio de los Cobres városában és a Polvorilla völgyhídnál áll meg. A jegy nem olcsó - a legkedvezőbb általam talált lehetőség 950 USD/fő retúr (kb 210 000 HUF), ebben - a vonatjegyen kívül - két étkezés is van (reggeli és uzsonna).

A vasútvonal legmagasabb pontja La Polvorilla völgyhíd - itt 4 200 méterrel járunk a tengerszint felett. Az íves kialakítású viadukt 224 méter hosszú és 70 méter magas.

További részletek itt olvashatóak >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr685759649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2014.01.28. 20:52:21

Mi lehet az oka, hogy épp az ősz közepétől a tavasz végéig közlekedik, nyáron nem?

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.30. 12:49:11

@¿Qué tapas hay?: Valóban logikusabbnak hangzik fordítva, de a nyár - tudomásom szerint - rendkívül esős errefelé....

Strombus 2023.12.11. 14:51:12

A vonat 2015 óta csak San Antonio de los Cobres és a Polvorilla-viadukt között, egy 21 km-es szakaszon közlekedik, szombatonként. San Antonio de los Cobres-ig busszal szállítják Saltából a turistákat.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása