Indiáról ketten, kétféleképpen (vagy ugyanúgy)

India tapasztalataim szerint megosztó úti cél: van aki alig várja, hogy odautazhasson, mást még a gondolatától is kiráz a hideg. Mindkét csoportból vannak barátaim, most az elsőből kértem két gyakorlott utazót, hogy Indiával kapcsolatos kérdéseimre válaszoljanak. Mindkét válaszadónak ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, egymás válaszait nem látva, írásban válaszoltak nekem. (A műfaj jellegéből adódóan gyakran nem megy tovább egy-egy gondolatmenet.) A két riportalanynak közös pontja az utazás szeretete, egyébként két, szinte minden tekintetben különböző emberről van szó. Így látja Indiát Ágnes, az utazásszervező és András, az IT-szakember:

Miért utaztál Indiába? Miért ezt választottad úti célnak?

Ágnes: Évtizedeken keresztül izgatott India, mint úti cél, de világotjárt vendéglátós kollégáimtól azt az elrettentő legendát hallottam a 70-es években, hogy reggel az ágyukon pihenő patkánnyal villant össze a szemük. És ez az ötcsillagos Intercontinental Hotelben történt. Ezért aztán húztam-halasztottam az odautazást. Brit barátom azonban látni akarta a „korona ékkövét” és vele mentem. Nem bántam meg: míg én éjjel-nappal vígan tuk-tuk-oztam Delhi széles sugárútjain, addig ő a koraesti félhomályban már sietett vissza a szállodába. Nekem nem volt félnivalóm, mi nem voltunk gyarmattartók... Összesen háromszor jártam ott és nagyon érdekes országnak találtam.

András: Sok okom volt: mert elvileg olcsó; mert nem kell 10 órát repülni (csak 7-et); mert minden hónapban van olyan része melyre érdemes menni (télen dél, nyáron észak), mert fotózom, Indiában pedig bőven van mit fotózni, mert olyan kultúrát akartunk látni ami teljesen más, mint otthon.

IMG_0538.jpg

Mesélj pár szót az útról! Hány napig voltál, milyen kategóriájú szállodákban, csoportosan vagy egyénileg?

Ágnes: Egyénileg voltam. Az utazás előtt, itthonról alaposan előkészitettem mindent. Elolvastam 26 könyvet. Szépirodalmi/történelmi regényt (Salman Rushdie, Rohinton Mistry, stb.), útleírást: Ligeti Vilma, Germanus Gyula könyveit, Ghandi irásait, Indira Gandhi életrajzokat, a népszerű A huszadik feleség és Rózsaünnep című mogul regényeket, vallás- és művészettörténeti könyveket stb.
Legutóbb 12 napig voltam távol. A hosszú repülést nemzetközi légitársasággal oldottam meg. A belföldi távolságokat kizárólag belföldi légitársaságokkal. Három- és négycsillagos szállodákban laktam.

András: Sokáig váratott magára India: 2 évig terveztük, magyar irodával egyénileg is néztük, végül saját szervezés lett, egyedül a kocsit, sofőrt, idegenvezetőt adta egy helyi utazási iroda. Így csoport nélkül, saját kocsival mentünk az Arany Háromszög útvonalon, majd repülővel utaztunk Mumbaiba és Goára. A csillagok átláthatatlansága miatt 4-5 csillagos szállodákban szálltunk meg, ezek már általában nagy láncok stabilitásával kiszámítható minőséget adtak.

Neked melyik látnivaló tetszett a legjobban az országban?

Ágnes: A mogul kultúrából Agra és Kashmir, a szikh kultúrából Amritsar, a hindu etnikum a trópusi, déli Keralában és Tamil Naduban tett rám nagy hatást. Olyan sokszínű az ország, mint ahány színű a föld India legdélibb pontján Kanyakumariban (Comorin-fok): itt a 4 fajta és 4 színű föld porított mintáját szuvenírként, kis üvegcsében árulják a tengerparton a helyi emberek...
De volt több érdekes élményem is: Egy utazási irodás kolléga meghívott két napra saját házukba Amritsarban, ahol kifejezetten élveztem a vallásos szikh család életét (szép ház, kert, két helyes, iskolás gyerek és egy nagyon kellemes feleség). Vittek magukkal a saját napi teendőikre: irodába, kozmetikushoz, butikba, templomba, iskolába és Neelutól megtanultam pár indiai (punjabi) ételt főzni.
Részt vettem Trivandrumban (Kerala fővárosa ) a szállodámhoz tartozó, modern, esztétikus Ayurvedikus Egészség Központban egy rövid orvosi konzultáción és igénybe vettem az első masszázs kezelést is. (Amit nem szerettem, mert túl belemászott a masszőz az aurámba, valószínűleg nem voltam aznap erre hangolva!)
Egy napot, 2700 m magasságig, autóval, Kashmirban, a Himalájában, a havas gleccserek és kristálytiszta csörgedező hegyi patakok között töltöttem – mindezt augusztusban. Ekhós szekéren élő és vándorló tarka-barka hegyi cigány családokat és vágtató vadlovakat láttam...
Életem legnagyobb kiterjedésű, összefüggő, virágzó lótuszmezejét a Dal-tavon és a Nagin-tavon (Srinagar) láttam, illetve ennek közepén, egy kashmíri lakóhajón töltöttem 2 éjszakát.

András: Taj Mahal! Iszonyat hatása van reggel, mikor először érsz oda! Delhi jó város, Goa partja szép volt, de óvatosan, mert vannak nagyon tömött helyek!

IMG_9256.jpg

Meg tudnád fogalmazni, mi India varázsa? Mitől különleges(ebb) ez az ország, mint a többi? Te különlegesebbnek tartod?

IMG_1178.jpgÁgnes: Indiában az tetszik legjobban, hogy méretét tekintve egy földrésznyi ország és ez visszatükröződik a a nagy lélekszámú ország lakosainak vallásaiban, szokásaiban, az emberek, külső és belső tulajdonságokban, a domborzati és éghajlati viszonyokban, életszinvonalban, mindenben.

András: Mindenki kedves, mindenki mosolyog, sok színes és rendezett(!) ember káoszban, de mégis rendszerben él.

És mi az ami Neked nem tetszett?

Ágnes: Nem tetszett a piszok. Nem tetszett az, hogy a szálloda előtti szemétdombon este három disznó vacsorázott, mialatt én bementem a hotelbe.

András: Szemét mindenhol (bár állandóan szedik és égetik…)

Sokan félnek a higiéniai állapotoktól - te mit tapasztaltál ezen a téren?

Ágnes: Hááát...., nem szabad félni. Igyekeztem betartani a legalapvetőbb higiéniai előírásokat: sokszor mostam naponta kezet, kizárólag palackos vizet ittam és az utcán csak gyümölcsöt vettem. Főtt halat, húsfélét csak étteremben ettem.

András: Érdekes de nem volt büdös, WC-k általában rendben vannak, hasmenés, ilyesmi nem okozott gondot. Jobb mint Egyiptom…

IMG_1946.jpg

A másik ellenérzés Indiával szemben a szegénység, annak látványa, megnyilvánulásai. Kéregetők pl. Ez mennyire zavaró?

Ágnes: Sokkal kevesebben kéregetnek ma, mint 10 evvel ezelőtt. Szembetűnő a fejlődés. 2004-ben Mumbaiban alig tudtunk bemenni a Viktória pályaudvarra, annyi volt a kéregető. Ma Mumbai új nemzetközi repülőtere pont olyan tiszta és luxus kinézetű, mint bármelyik más ázsiai nagyváros repülőtere. Ma nem kéregetnek többen Indiában, mint Budapest Belvárosában!

András: 1x vettek körül minket igazán, néhányszor kértek tőlünk, általában tiszteltek és figyeltek ránk.  Delhiben a kocsiknál, lámpáknál látni koldust, de ott sem okozott gondot.

Utaznál-e újra Indiába, és mit csinálnál/szerveznél másképp az útban?

Ágnes: Igen, megyek is.Talán kicsit óvatosabb lennék, átszállás esetén egy nap csak egy légitársaság járataival repülnék. Így ha menetrendváltozás történik, akkor a légitársaság gondoskodik saját utasai ellátásáról.

András: Igen, de a Himalája közeli helyekre.

Mi legyen az elsőre Indiába látogató úti terve? Mi az amit szerinted mindenképpen látni kell Indiában?

Ágnes: Az Arany Háromszög; a Nagy Mogul Birodalom emlékei; Delhi – Jaipur – Agra.

András: Ne Agrával kezdjék… Delhi és Mumbai is relatív civilizált, kisebb a kultúrsokk. Jaipurt ki ne hagyja senki !IMG_1024.jpg

Mi az amit "haladóknak" ajánlanál, azoknak akik többedszerre utaznak oda?

Ágnes: Amit én is csináltam harmadszorra:elmentem nagyon északra és utána nagyon délre. A repülő elvisz: Amritsar és Srinagar, városok, Kerala és Tamil Nadu tartományok egzotikusak. De még vannak ötleteim: most indítok egy "Szép Kertek" utazási sorozatot. Először indiai kerteket fogok mutatni az érdeklődő utasoknak.

András: Nem hiszem, hogy nekik ajánlanom kéne bármit :)

Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik szervezni az utat, mire figyeljenek?

Ágnes: Kiválóak az internetes portálok: a booking.com szállodára nekem a legjobb, hosszú repülésre az expedia.com vált be, Indián belüli repülésre pedig a makemytrip.com. Aki csoporttal szeretne utazni, eljöhet az általam szervezett útra (részletek itt >>>)

András: Bátrabbak lehetnek mint gondolják. Akár couchsurfing is lehetséges. A webes felületek kezdetlegesek, még nagyon sok cégnek nincs honlapja.

Mi az amit nem kérdeztem meg, de szeretnél elmondani a témában?

Ágnes: A sok háború és politikai probléma mellett Indiában a különböző etnikumú és vallású népek, hétköznapi emberek egymás mellett élése még mindig példamutató és nagyon szimpatikus.

András: Elefántolni lehet Jaipur mellett, érdemes kipróbálni (Bár nekem nem jött be). Jaipur amúgy nagyon szép - sok a látnivaló.

IMG_2030.jpg

Mindkettőtöknek köszönöm a riportot, Andrásnak külön hála a pazar fotókért - a teljes galéria itt látható. Általános turisztikai információ Indiáról itt >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr85701210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2014.01.05. 20:19:46

Árak nem szerepelnek a cikkben, ezért egy kis útmutató a magánszervező turistáknak.

1 hónapnyi (!) Indiai utazás, repülőjeggyel, vízummal, olcsó szállodákkal, evéssel, ivással, sok buszos vagy vonatos utazással kényelmesen fejenként kihozható 250.000 Ft-ból.

Sehol a földön nem kapsz ennyi pénzért ennyi élményt.

Sandor Akarki 2014.01.05. 23:04:39

Kiscsécs, Alsószentmárton, Csörög... megfigyelhetitek itthon is ezt a kultúrát.

jet set 2014.01.06. 00:08:46

@☉ ☾: Ebből fele csak az odajutás. Akkor marad kb. napi 4ezer Ft szállásra, kajára, utazásra. A bookingos szállások nem jönnek ki ennyiből.

popszegecs 2014.01.06. 05:52:30

A tizedik helyesírási hibánál adtam fel ("úti cél", vazz), és akkor még messze nem jártam a szöveg negyedénél se. Még ha az és elé nem érti valaki, mikor kell vesszőt tenni meg mikor nem - bár totál logikus, az hagyján. De hogy az "ami" elé sem sikerül? Meg "késziteni" meg "kultursokk"? Valahogy jobb szeretem, mikor olyanok folytatják az ismeretterjesztést, akik magabiztosan elvégezték a nyolc általánost.

☉ ☾ 2014.01.06. 08:18:33

@jet set: bookingos szállásokról szó sincs. Helyben érdemes szállást keresni, és láss csodát, mindig van! Ha több napot maradsz egy helyen, érdemes az első szállás helyett egy "megfelelőbbet" keresni, de az LP és egyéb útikönyvek ajánlatai természetesen drágák, de nem hiszem, hogy sokkal jobbak is a többinél.

☉ ☾ 2014.01.06. 08:19:36

@Sandor Akarki: Amire te gondolsz az inkább lehet rád jellemző, mint Indiára.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2014.01.06. 17:57:55

@popszegecs: úti cél külön szó
(www.e-nyelv.hu/2013-03-01/uti-cel-2/)

kéretik először tájékozódni, aztán beszólni ;)

jet set 2014.01.08. 12:35:57

@☉ ☾: "Ágnes: Kiválóak az internetes portálok: a booking.com szállodára nekem a legjobb"

Amúgy meg a fene akar ott helyben alkudozni, időt vesztegetni szálláskeresésre, naponta vándorolni másik szállásra egy városon belül.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása