Helyismeret helyiektől a weben keresztül

Sok utazó szereti elkerülni a tipikus turistacsalogató helyeket, és általában olyan éttermeket, bárokat keres ahol inkább a helyiek esznek-isznak. Nem csak azért, mert ezek rendszerint olcsóbbak, hanem azért is, mert a város, ország igazi hangulata általában itt található meg. Persze egy-egy rövid városlátogatás alkalmával nem könnyű megtalálni a helyiek kedvencét, de szerencsére itt van az internet, mely most már ebben is segít. Ebben a posztban három olyan weboldalt mutatok be, melyeken gyakorlott utazók és helyiek segítenek a tapasztalatlanabb, adott várost nem ismerő turistáknak.

Localyte.com: 200 ország 70 000 lakója válaszolja meg a kérdéseket. Főképp európai, ázsiai és közel-keleti úti célok esetében használható jól. Előnye, hogy a Twitteren keresztül is használható, hátránya a túl sok hirdetés. Egyes desztinációk esetében egyáltalán nem működik. Figyelem: sok "tanácsadó" a saját szolgáltatását árulja!

Travellr.com: Több mint két éve működik, azóta 10 000 felhasználója közel 3 000 kérdést tett fel, több mint 100 országgal kapcsolatban. Felhasználóbarát felület, rengeteg hasznos alkalmazással. Sok kérdést azonban nem helyiek, hanem más utazók válaszolnak meg.

VirtualTourist.com: 220 ország 1,2 millió internetezője használja ezt a weboldalt. A kérdések 90%-t válaszolják meg, általában igen gyorsan. Könnyű rajta keresni, ugyanakkor inkább gyakorlott utazók, mint helyiek válaszolnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://vojazs.blog.hu/api/trackback/id/tr643200063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (7) 2014 (11) 2015 (14) 2016 (12) 2017 (14) 2018 (9) afrika (38) amerika (40) amszterdam (6) anglia (41) ausztrália (21) ausztria (23) ázsia (6) balaton (5) bali (9) bécs (6) belföld (28) belgium (9) bled (5) bor (6) börzsöny (7) brazília (11) budapest (26) családinyaralás (11) csehország (14) dánia (11) dél (23) dél afrika (8) dunakanyar (6) egyesült államok (30) európa (6) évforduló (5) facebook (6) fesztivál (9) film (8) focivb (27) focivébé (23) forgatási helyszín (8) forma 1 (12) fotó (11) fotók (6) franciaország (40) hajó (6) hajóút (5) hollandia (12) horvátország (6) hotel (50) húsvét (5) india (18) internet (13) iphone (5) irán (5) izland (6) japán (14) júliai alpok (6) kanada (18) karácsony (30) karib (21) kastély (5) kedvezmény (12) kenya (5) kerékpár (12) kilátó (5) kína (14) kirándulás (7) korea (7) környezetvédelem (14) különleges (19) kulturális főváros (8) las vegas (6) legnagyobb (5) lengyelország (9) london (14) magyarország (53) maldív (5) marketing (5) mexikó (19) múzeum (17) nagy britannia (11) németország (28) nemzeti park (7) new york (16) nyaralás (33) nyeremény (5) nyereményjáték (5) ökoturizmus (26) olaszország (21) oroszország (8) párizs (8) plakát (6) portugália (9) programajánló (12) programok (5) reklám (7) repülés (27) singapore (5) skócia (10) spanyolország (25) svájc (12) svédország (7) sydney (5) szálloda (63) szállodák (7) szeged (7) szilveszter (6) szingapúr (8) szlovénia (20) szokatlan (10) tata (6) technika (5) témapark (5) törökország (9) túrázás (9) turizmus (217) unesco (21) usa (67) utazás (452) utazási iroda (5) vár (5) videó (30) világörökség (55) vonat (15) weboldal (5) zene (9) Címkefelhő

Minden, ami utazás

Utazás minden viszonylatban és változatban. Ha velem szeretnél kapcsolatba lépni, itt megteheted: vojazsblog@yahoo.com

süti beállítások módosítása